A 2026–27-es futballidény példátlan számú szabálymódosítással indul, amelyek elsődleges célja az időhúzás visszaszorítása és a játék tempójának növelése.
Megszólalt balesete után a horrorbukást elszenvedő Lindsey Vonn: semmit nem bán az amerikai síző
Lindsey Vonn egyáltalán nem bánja, hogy mégis bevállalta az olimpiai indulást, annak ellenére, hogy nagyon csúnyát esett a vasárnapi versenyen - tudósított a BBC.
A 41 éves sportoló karja mindössze 13 másodperccel a rajt után beakadt az egyik kapuba, emiatt elvesztette egyensúlyát és elesett.
A 2010-es olimpiai bajnokot hosszasan ápolták a pályán, majd helikopterrel a trevisói kórházba szállították. Az orvosok összetett sípcsonttörést állapítottak meg, amelynek kezelése több műtétet igényel. A balesetről itt írtunk vasárnap.
Vonn már eleve sérülten állt rajthoz: kilenc nappal korábban a svájci világkupa-futamon szakadt el a bal térdében az elülső keresztszalag. Ennek ellenére ragaszkodott ahhoz, hogy elinduljon ötödik, egyben utolsó olimpiáján.
A 2026-os téli olimpia hírei, eredményei, érdekességei a Sportonlineon: KATTINTS!
Nem úgy ért véget az olimpiai álmom, ahogy szerettem volna. Nem volt mesebeli befejezés, ez egyszerűen az élet. A fájdalom ellenére nem bánok semmit. Amikor a rajtnál álltam, tudtam, hogy esélyem van a győzelemre – ez önmagában is győzelem volt
– írta közösségi oldalán a kétszeres világbajnok.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A sportoló hangsúlyozta, hogy sem a frissen elszakadt keresztszalag, sem korábbi sérülései – köztük a részleges térdprotézis – nem játszottak szerepet a balesetben. Vonn döntése, hogy sérülten is vállalta a versenyzést, megosztotta a közvéleményt. Sokan bátorságát és elszántságát méltatták, mások viszont a maradandó károsodás kockázatára figyelmeztettek.
A síelés mindig is rendkívül veszélyes sport volt. Az életben is kockáztatunk, álmodunk, szeretünk, ugrunk – és néha elesünk. De ez az élet szépsége: megpróbálhatjuk. Az egyetlen kudarc az, ha meg sem próbáljuk
– fogalmazott.
Szédületes aranyérem: győzött a magyar 4x100-as váltó az Eb-n, két arany is összejött csütörtök este
200 méter után csak hatodik volt a magyar váltó, Németh Nándor és Milák Kristóf viszont ritkán látható hajrát produkáltak, és egyetlen karcsapás döntött a magyar...
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







