Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő edzését
Nem védheti meg címét szuperóriás-műlesiklásban Lara Gut-Behrami a februári milánói-cortinai olimpián.
A 34 éves svájci klasszis egy hete szenvedett balesetet edzés közben a coloradói Copper Mountainben, és az első vizsgálatok térdsérülést állapítottak meg. A hazájában elvégzett kontroll alapján aztán kiderült, hogy olyan mértékben károsodtak a szalagok a bal térdében, hogy a jövő héten megműtik, és a teljes alpesi szezont ki kell hagynia, így nem indulhat az ötkarikás játékokon sem.
A kétszeres összetett világkupa-győztes síző júniusban jelentette be, hogy az idei lesz az utolsó szezonja. Most egyelőre nem nem beszélt visszavonulásról, csak annyit mondott, hogy meglátja, milyen tempóban zajlik majd a rehabilitáció.
KATTINTS a friss és élő eredményekért, hírekért a Sportonlinera!
Gut-Behrami 2022-ben Pekingben szuperóriás-műlesiklásban arany-, óriás-műlesiklásban pedig bronzérmet nyert az ötkarikás játékokon, s van még egy bronza is lesiklásban a 2014-es szocsi olimpiáról. Az összetett világkupa győztesének járó nagy kristálygömböt 2016-ban és 2024-ben emelhette a magasba.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A 2007 óta tartó profi pályafutása során eddig 48 világkupa-futamot nyert, amivel ötödik a női örökranglistán. Világbajnokságokról két arany-, négy ezüst- és három bronzérme van, az elsőt még 2009-ben Val-d'Isere-ben, a legutóbbit a tavalyi szezonban Saalbachban szerezte.
A Pézcentrum nemrégiben interjú készített Gyulay Zsolttal, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével - többek között a közelgő téli olimpia várható magyar szerepléséről is. Az interjút itt tudod újra elolvasni:
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







