Robert Kraft, a New England Patriots tulajdonosa – korábbi vezetőedzőjéhez, Bill Belichickhez hasonlóan – nem került be a Pro Football Hall of Fame idei évfolyamába.
Százmillókat vehetett ki a kasszából a súlyemelők egykori elnöke: leesik az állad, mekkora pénzekről van szó
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy budapesti székhelyű nemzetközi sportszövetség korábbi elnöke ellen, aki a vádak szerint több mint 247 millió forinttal károsította meg a szervezetet. A 86 éves férfi ellen végrehajtandó börtönbüntetést indítványoztak.
A vádirat szerint a 2000 decembere és 2020 áprilisa között hivatalban lévő sportszövetségi elnök teljhatalommal irányította a szervezetet, és nem biztosított teljes betekintést a végrehajtó bizottság tagjainak a pénzügyekbe. A férfi rendszeresen jelentős összegű készpénzt vett fel a szövetség bankszámláiról.
A vezető 2017 őszétől évi 300 ezer dollár (átszámítva: 98 millió forint) tiszteletdíjra és 50 ezer dollár (16 millió forint) költségtérítésre volt jogosult, ennél azonban két évben is többet vett fel. 2017-ben 145 ezer dollárral (38 365 550 forinttal), 2019-ben pedig 15 ezer dollárral (4 534 350 forinttal) magasabb összeget tulajdonított el, összesen 42 899 900 forint értékben.
A vádhatóság közleménye szerint 2019-2020-ban a férfi több alkalommal, a szövetség érdekeitől függetlenül, összesen 204 450 000 forintot vett fel a szervezet egyik számlájáról. Az összeggel nem számolt el, a pénzt eltulajdonította.
A Fővárosi Főügyészség különösen nagy értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette, valamint jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat. Indítványozták, hogy a bíróság ítélje a vádlottat végrehajtandó börtönbüntetésre és pénzbüntetésre, továbbá határozott időre tiltsa el a sportvezetői foglalkozás gyakorlásától.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
KATTINTS a friss és élő eredményekért, hírekért a Sportonlinera!
Bár a főügyészség közleménye nem nevezi meg a volt elnököt, a 444.hu megjegyzi: az életkora és a sportszövetség élén eltöltött ideje alapján feltehetően Aján Tamásról lehet szó, aki 1976-tól főtitkára, majd 2000-től 2020-as visszalépéséig elnöke volt a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségnek. A volt sportvezetőt a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) 2022-ben örökös eltiltással sújtotta, mert doppingeseteket tussolt el, illetve akadályozta a doppingeljárások lefolytatását is.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







