Hetvenéves korában elhunyt Bugár Imre felvidéki magyar diszkoszvető, világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes sportoló.
José Mourinho régi, kedves baráttal találkozott londoni visszatérésekor, és szerencsére kamera is volt a közelben.
Arról mi is beszámoltunk, hogy José Mourinho, a jelenleg a Benficát irányító portugál sztáredző alaposan készült a visszatérésre korábbi klubjához, a Chelsea-hez. Ez a Bajnokok Ligája tegnapi fordulójában meg is történt, és bár a piros-fehérek 1-0-ra kikaptak a Stamford Bridge-en, a Special One-nak egy nagyon régen várt találkozást is hozott a kedd este.
Mourinho a kijáratnál összefutott a londoniakat már több évtizede szolgáló sajtóirodai dolgozóval, Thresa Conneely-vel, és amint meglátta, rögtön egy érzelmes ölelésbe is zárták egymást - ez kivívta a körülöttük állók éljenzését. Azt nem tudni, miről beszélgettek, de az jól látszott, hogy mindketten nagyon örültek a váratlan találkozásnak. Nézd meg a videót:
Mourinho nem vallott tehát nagy szégyent a visszatérésével, a kommentekből pedig ki is világlik, hogy a Chelsea szurkolói harmadszor is szívesen látnák vezetőedzőként. Annál is inkább, mert a Kékek a nyári klubvébé-győzelem óta kicsit rozsdásodni látszanak - erről is beszámoltunk korábban.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








