Itt a május, elrajtol az igazi kerékpáros szezon, és ezzel együtt egyre többen gondolkodnak el azon is, hogyan lehetne kényelmesebbé és biztonságosabbá tenni a mindennapi...
A brit Simon Yates összetett sikerével zárult a 108. Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny, amelynek vasárnapi záróetapján a holland Olav Kooij bizonyult a leggyorsabbnak.
A lassú rajt során áthaladt az útvonal a Vatikánon is az április 21-én elhunyt Ferenc pápa emléke előtt tisztelegve. Itt a sportkedvelő hírében álló XIV. Leó pápa köszöntötte a rövid időre megálló bringásokat, a négy megkülönböztetett trikó viselője le is szállt a kerékpárjáról, a katolikus egyházfő pedig megáldotta a résztvevőket, majd rövid beszédet intézett a mezőnyhöz olaszul és angolul.
A Róma környéki 143 kilométer első felében az ünneplésé, míg a végén a sprintbefutóé volt a főszerep. A hajrát remekül vezették fel Kooijnak - aki a norvég körversenyt vasárnap 14. helyen záró Valter Attila csapattársa -, így viszonylag simán előzte meg a célban a másodikként záró ausztrál Kaden Grovest és az olasz Matteo Moschettit.
Yates a 2018-ban hozzá hasonlóan épp a Finestrén megindulva jelentős hátrányból fordító Chris Froome, illetve a 2020-ban diadalmaskodó Tao Geoghegan Hart után a harmadik brit összetett győztes lett az olasz körversenyen. A Visma-Lease a Bike-ban az év elejétől Valter Attila csapattársaként tekerő 32 esztendős bringás a 2018-as Vuelta a Espana után második Grand Tour-sikerét ünnepelhette. Valamennyi csapattársa speciális, rózsaszínt is tartalmazó felszerelésben tekerte le az utolsó nap távját.
A legjobb fiatalt illető fehér trikót a versenyt 11 napon át vezető és az összetettben végül második helyen záró, 21 esztendős mexikói Isaac Del Toro (UAE Emirates-XRG) vihette haza, a dobogó harmadik fokára a 2019-es Giro bajnoka, az ecuadori Richard Carapaz (EF Education-Easypost) állhatott fel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A ciklámenszínű megkülönböztető mez a pontversenyt az első szakasztól az utolsóig vezető, korábbi világbajnok dán Mads Pedersené (Lidl-Trek) lett, míg a hegyi pontverseny győztesét illető kék trikót az olasz Lorenzo Fortunato (XDS Astana) érdemelte ki.
Dühöng Guardiola és a csapata is: a finisben szervezik át a bajnoki menetrendet a Premier League-ben
A Manchester City nehéz helyzetbe került a bajnoki hajrában: a klub május közepén mindössze tizenegy nap alatt négy mérkőzést kénytelen lejátszani.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








