Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe március 25-én van minden évben és számos hiedelem, népszokás is kapcsolódik hozzá, nem csak a gyümölcsfák oltása.
A karácsonyi időszakban jelentősen megszaporodnak az ünnepléshez köthető tűzesetek, ám ezeknek csak egy részét okozzák a karácsonyfához közvetlenül köthető tüzek. Az ünnepi időszakban ugyanis óriási veszélyforrás a konyha is, és akkor a megannyi lángoló, csillámló csecsebecséről még nem is beszéltünk.
- hívta fel a Pénzcentrum figyelmét Dóka Imre tű. főhadnagy. A szakértő mindezek mellet azt is elmondta, hogy advent első vasárnapja óta már tizenöt esetben riasztották a tűzoltókat karácsonyi díszítés, vagy koszorúk miatt keletkezett tűzesetekhez. Az advent első vasárnapján elhelyezett különböző dekorációs elemek karácsonyra olyan mértékben kiszáradnak a fűtött lakásban, hogy
A főhadnagy szerint a tűz megelőzésében a legfontosabb az, hogy a meggyújtott gyertyákat, mécseseket soha ne hagyja senki felügyelet nélkül, a fényfüzérekre is figyelni kell, hiszen ezek fokozott kockázatot jelentenek.
A karácsonyt követően lankad a figyelem, mindeközben a fák napról napra szárazabbakká válnak, így egyre fokozódik a gyúlékonyságuk is. Ez utóbbit soha nem szabad elfelejteni. Egy sokkoló videó rendkívül jól szemlélteti is a különbséget a nedves, illetve a száraz fa között a gyúlékonyság tekintetében:
Egyáltalán nem figyelünk
A hivatalos statisztikai adatokból kiderült továbbá, hogy a tűzoltók számára sem volt eseménytelen a tavalyi karácsony, hiszen minden nap történtek olyan tűzesetek vagy közlekedési balesetek, amelyeknél az ő beavatkozásukra volt szükség. Adventi díszítéshez köthetően negyvenhat, a pirotechnikai eszközök figyelmetlen használatából pedig huszonöt tűzesetnél kellett beavatkozniuk.
A főhadnagy mindezeken felül azt is kiemelte a Pénzcentrumnak, hogy a tűzestek 99 százaléka mindig emberi gondatlanságra vezethető vissza. Az ünnepi kiegészítők közül az őrizetlenül hagyott gyertyák, koszorúk, helytelenül gyújtott csillagszórók vagy a zárlatos karácsonyi égősorok voltak a tűzek okozói. Érdemes tehát mindig résen lenni, a nagyinak inkább elemmel működő műgyertyát venni, míg a rendes lánggal égőket soha nem őrizetlenül hagyni! Maradjunk tehát éberek!
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ég a város, ég a ház is
Sokatmondó, hogy 2018-as biztosítási statisztikák szerint a magyarok közül legtöbben (41 százalék) a tűzkártól féltik leginkább az otthonukat, ezt a betörés követi, közel egyharmados aránnyal. Nem is csoda hát, hogy hazánkban igen magas a háztartások biztosításokkal való védelme. Az akkori válaszadók közel kétharmada (62 százalék) védi az otthonát, ami jelentős növekedés a korábbi 47 százalékhoz képest.
Ez egyébként kifejezetten kimagaslónak számít, főleg, ha úgy nézzük, hogy a visegrádi országokban csak az ingatlanok harmadára-felére kötnek biztosításokat. Sok magyar háztartás tehát biztosítva van, de azért még bőven akadnak olyanok, ahol nincs aktív védelem, amit lehetőség szerint érdemes minél hamarabb pótolni. Egy esetleges, az ünnepekkor alkalmával bekövetkezett tűzeset ugyanis egy élet munkáját is tönkreteheti, és ha a károkért még csak a biztosító sem fizet, az egy egész családot is romba dönthet.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







