8 °C Budapest

Kertes ház 1 millió 300 ezerért? Nem álom: így válhat valósággá

2018. április 1. 07:01

Miközben a fővárosban és környékén egyre drágulnak a lakások, házak és az építési telkek, addig vidéken a budapesti árak töredékéért lehet ingatlanhoz jutni. Nem csoda, hogy sokan döntenek úgy, hogy hátrahagyva a város zaját egy kisebb faluban, esetleg egy tanyán kezdenek új életet.


A hazai ingatlanpiaci változások a főváros és vidéki nagyvárosok után az agglomerációs településekre is begyűrűztek. Vagyis aki esetleg menekülőre fogná, de mégis Budapest vonzáskörzetében maradna, az 200, de akár 300 ezres négyzetméterekkel kell, számoljon - derül ki a Duna House március közepi elemzéséből. Ugyanakkor vidéken a fővárosi agglomeráció árainak töredékéért lehet hozzájutni kertes házhoz vagy tanyához. Épp ezért sokak számára lehet vonzó alternatíva a vidék.

Van ugyanakkor, aki nem csak anyagi megfontolásból dönt a költözés mellett: elegük van az állandó pörgésből, a stresszből, csendre, nyugalomra vágynak. Így volt ezzel Jokán Béla és felesége, Herédi Zsuzsanna is, akik Tökölről költöztek a Zalai dombságba, a Cserfő-hegyre, Nagykanizsa mellé.

15 éven keresztül irányítottam az Auchan áruházak dekoratőr csapatát. Rengeteget dolgoztam, és a férjem is, aki egy lakatosmunkákkal foglalkozó cégnél üzemvezetőként dolgozott. Amikor éreztük, hogy már túl sok, és kis pihenésre vágyunk, mindig Zala megyébe jöttünk, minden ősszel és tavasszal eltöltöttünk itt néhány napot

 - mondta a Pénzcentrumnak Herédi Zsuzsanna. Érezte, hogy ezt nem csinálhatják így életük végéig, ezért a munka mellett elvégzett egy játszóházi foglalkozásvezetői tanfolyamot, és kitanulta a fazekas mesterséget is. Elkezdtek méhészkedni is, eleinte csak hobbiszinten, Tökölön. Zala megye ideális a méhek szempontjából, és idővel úgy érezték, elég volt a napi 16 órás munkából, az állandó rohanásból. Az egyik nyaralásra pedig már egy listával mentek, összeírták a környékbeli eladó ingatlanokat. Végül megtalálták a mostani birtokot, amibe azonnal beleszerettek. Ennek már 7 éve, négy éve pedig már ott is élnek. 4 millió forintért vették a telket, a 80 négyzetméteres ház jó állapotban volt, nem volt vele sok teendő: egy tisztasági festésre volt csak szükség. A telekkel viszont sokat kellett dolgozni.

Mellig ért a gaz, a megszilárdult hangyavárak pedig combközépig

 - mondta nevetve Zsuzsanna. A kertet szépen rendbe tették, új gyümölcsfákat ültettek, és most a hobbijukból élnek: üveg ékszereket, mézet és szörpöket készítenek, ezeket árulják a különféle vásárokon. 

Senkinek nem javaslom, hogy hirtelen felindulásból, mindent felrúgva vágjon ebbe bele. Mi szépen lassan építettük fel az új életünket, alaposan átgondoltunk mindent. Jó ideig a munka mellett képeztük magunkat, szépen-lassan teremtettük meg a váltás lehetőségét

- mondta. Kiemelte, megtakarítás nélkül sem megy a dolog. Amikor ők felmondtak és vidékre költöztek, 3 millió forintos megtakarításuk volt: ebből fedezték a költözést, a házzal kapcsolatos kiadásokat és vállalkozás beindítását.

Bele kellett tanulni a vállalkozói létbe. Mind a ketten alkalmazottként dolgoztunk korábban, és ez nagyon más világ. Kell egy alaposan átgondolt terv, tudni kell, mit is szeretnénk pontosan, mi a célunk és azt hogyan valósíthatjuk meg. És az sem árt, ha több lábon áll az ember

 - mondta Zsuzsanna, hozzátéve, anyagilag is nagy volt a váltás: míg addig mindig pontosan tudták, mikor mennyi pénz érkezik a bankszámlájukra, most kicsit kiszámíthatatlanabb az élet.

Valamit valamiért. A nyugis, kevesebb stresszel járó életért cserébe le kellett mondani bizonyos dolgokról, más életszínvonalon élünk, mint a költözés előtt. Ugyanakkor abból élünk, amit szeretünk, a régi hobbink lett a munkánk.

Vállalkozóból őstermelő

"Nagyvárosi lány vagyok, egy évvel ezelőttig vállalkoztam: volt egy sörözőm és egy használtcikk kereskedésem" - mondta ezt már Felker Nikolett. Kalocsán élnek, de hamarosan költöznek az új házukba, a vőlegénye szülőfalujába.

Két gyerekem van, és tavaly végül úgy döntöttem, bezárom a boltot. Nem találtam ugyanis megfelelő munkaerőt, így pedig állandóan az üzletekben voltam, nem volt elég időm a családomra. Úgyhogy döntöttem: a családot választottam

 - mondta. Csakhogy utána nem tudott elhelyezkedni.

Jött egy lehetőség, a vőlegényem nagynénje árulta a házát. Sikerült megegyeznünk: 6 millióért meg tudtuk venni, a pénzt pedig öt éven belül kell neki visszafizetnünk

- mesélte Nikolett. A cél egy önfenntartó gazdaság létrehozása: május végén költöznek, és állattartással fognak foglalkozni.

Kezdetben csirkét, nyulat és sertést tartanak, de terveik szerint lesz majd idővel kecske és birka is. "Látjuk, hogy van igény a minőségi termelői hús- és tejtermékekre, így ezzel szeretnénk foglalkozni" - mondta.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Pénzt csak pénzből lehet csinálni, mi 500 ezer forintos megtakarítással vágunk bele

- tette hozzá. Ebből finanszírozzák a költözést, ebből veszik meg az állatokat, a takarmányt és fizetik a felújítást.

Minden kiadást pontosan vezetek, és próbálom a költségeket minimalizálni. Szükségünk volt például konyhabútorra, 10 ezer forintért vettem egy használtat, amit 8 ezer forintból szépen felújítottam: lefóliáztam, vettem rá új kilincseket. Ilyesmivel sokat tudok spórolni

 - mondta. Arra a kérdésre, városi lányként nem tart-e a vidéki lét kihívásaitól, azt válaszolta, elege van az otthonülésből, dolgozni szeretne. Van kedve gazdálkodni, képzi magát, mindent megtesz annak érdekében, hogy mielőbb beletanuljon. "Az infrastruktúra jó, kocsink ugyan nincs, de úgy tervezem, hogy havonta egyszer lesz majd egy nagybevásárlás Kalocsán. Sok mindenre amúgy sem kell majd költeni: hús lesz, zöldség és gyümölcs is, a tartós élelmiszereket pedig majd ilyenkor beszerezzük. Nem aggódom: úgy érzem, nincs már mit vesztenem, csak nyerhetek".

{{BANK360BANNER_LTP}}

Vidéken könnyű munkát találni is

Mariann - akinek nevét kérésére megváltoztattuk - és az élettársa szintén a munkanélküliség miatt döntöttek a vidéki újrakezdés miatt. Egy csepeli albérletben éltek, Mariann elvesztette a munkáját, viszont egy Kiskőrös melletti faluban gyorsan el tudott helyezkedni, sőt, az élettársa is két hét alatt talált munkát. Ráadásul a férfi fizetése is több, mint amit a fővárosban keresett.

1 millió 300 ezer forintért vettük az ingatlant. Igaz, a házban minden közmű ki volt kapcsolva. Azóta már van gáz és víz is, áram viszont még nincs

- mondta a Pénzcentrumnak Mariann, aki most élettársával a szomszédos faluban él a keresztanyja házában, amíg végeznek a felújítási munkálatokkal. Szakembert találni viszont nem egyszerű. A villanyt például eddig azért nem tudták visszakapcsolni, mert a villanyszerelő többször is lemondta a megbeszélt időpontot. A többi munkát próbálják ők elintézni: a kőműves munkákat egy családtag csinálja majd, a festést is az egyik ismerős intézi, a laminált padlót pedig ő és az élettársa fogják letenni. A cél náluk is az önfenntartó gazdálkodás megteremtése: állattartással és zöldség-, valamint gyümölcstermesztéssel szeretnének foglalkozni a munka mellett.

Fix bevétel vagy megtakarítás nélkül nem megy

Lukács Mónika és Hoffer Szabolcs Érdről költözött ki Tápiószőlősre, egy tanyára tavaly áprilisban.

Budapesten, a 13. kerületben éltünk, aztán pedig Érden, egy kis telkes családi házban. Mióta együtt vagyunk, egy önfenntartó gazdaságról álmodoztunk, de sokáig ez csak álom volt

 - mondták a Pénzcentrumnak. Mónika adminisztratív munkát végez, jelenleg távmunkában dolgozik, csak heti 1-2 alkalommal kell bemennie a budapesti irodába. Szabolcs személyes ügyfélszolgálati munkatársként dolgozik egy cégnél az agglomerációban, ahová hetente 3-4 alkalommal kell bejárnia.

Munka, és ezzel együtt állandó, biztos bevétel vagy megtakarítás nélkül ezt nem lehet csinálni

 - mondták. 3 millió forintért vették a tanyát, hitelből és a család is besegített. "Nem volt arra pénzünk, hogy mindent azonnal megcsináljunk, úgyhogy szépen, lassan, lépésről lépésre újítjuk fel a tanyát" - magyarázták. Azóta még úgy másfél millió forintot költöttek a munkálatokra és az állatállományra. "Túl vagyunk az első disznóvágáson. Sok minden készült, kolbász, hurka, májas, kolozsvári szalonna, sonka, úgyhogy húsra január óta nem költöttünk. A zöldséget is megtermeljük magunknak. Vannak kecskéink, első körben saját magunk számára szeretnénk tejtermékeket előállítani, aztán később értékesíteni is szeretnénk azokat. Van egy kis erdős réstóz is a tanyán, így a tűzifa például biztosítva van, arra nem kell költenünk" - mondták. Ha valaki városból vidékre költözne és gazdálkodni szeretne, annak azt javasolják, készüljön: sok kiadással jár egy tanya. Vannak veszteségek, kendermagos baromfiállományt - vélhetően - egy nyest megölte, költeni kell a jószágok oltására, takarmányra, a zöldség-és gyümölcstermés pedig nagyban függ az időjárástól. Azt mondták, sok a munka, és az indulás nehéz, és nem tudni, mikor térül meg a befektetett energia és pénz, de azért van valami, ami megfizethetetlen és ez a környezet, a természet közelsége.

Elszántság, kitartás és elhivatottság kell ehhez. Ha valaki azért szeretne vidékre menni, mert nincs sok pénze és vidéken jóval kedvezőbb áron vásárolhat ingatlant, mint a nagyobb városokban és azok környékén, annak nem érdemes ebbe belevágni. Az is fontos, hogy legyen célunk, tudjuk, mit szeretnénk és legyen egy elképzelésünk, hogyan tudjuk megvalósítani

 - magyarázta a pár.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm