7 °C Budapest

Itt a lista: ezen a pár településen van értelme igényelni a falusi CSOK-ot

2019. február 26. 05:51

Múlt héten jelentette be a kormány, hogy hamarosan érkezik a falusi CSOK. A támogatás az 5000 fő alatti településeken lesz igényelhető, ahol a népesség 2003 óta az országos átlagot meghaladó mértékben csökkent. Korábban már összefoglaltuk, hogy mely településeken lesz igényelhető, a kérdés csak az, hogy van-e értelme ezen helyeken igénybe venni azt. Mi most összegyűjtöttük, hogy mely falvak azok, ahol hatása lehet a falusi CSOK-nak.

Múlt héten bejelentette a kormány a már rég beharangozott falusi CSOK-ot. A támogatás minden olyan településen igényelhető lesz, ahol a lélekszám nem éri el az 5000-et, és a népesség 2003 óta az országos átlagot meghaladó mértékben csökkent. Azaz ahol a 2003. január 1-i népességszámhoz képest nem éri el a mai népesség a 95 százalékot. A Portfolio korábbi gyűjtéséből kiderül, hogy összesen 1799 ilyen település van Magyarországon, az összes ilyen települést pedig ezen a linken olvashatod.

A falusi CSOK bejelentése egyébként nem hozott jelentős újításokat okozott: az egyetlen újítás mindössze az, hogy immár felújításra és bővítésre is igénybe vehető lesz a támogatás. A kritikusok szerint ez az intézkedés önmagában nem fogja megállítani az elvándorlást a falvakból, hiszen eleve kevés hozzáadott értéke van a hagyományos CSOK-hoz képest. A falusi CSOK-ra részletei szerint 1 gyermek után 600 ezer forint lesz a használt lakások támogatásának összege, 2 gyermek után 2,6 millióra, 3 gyereknél 10 millióra növekszik.

A falusi CSOK önmagában nem valószínű, hogy elég lesz a kistelepülések népességfogyásának megállítására. Vannak azonban olyan területek, ahova megfontolandó lehet költözni, és ahol igényelhető is a támogatás. Ez a legtöbb esetben nem a településsel önmagával van összefüggésben, hanem valamilyen helyi nagyvállalat, turisztikai látványosság vagy a határ közelsége miatt. Mi most listázzuk az összes olyan települést, amelyre érvényes a falusi CSOK, és ahova racionális döntés lehet költözni.

Lakásvásárláshoz használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

Ilyen lehet például a tipikusan magasabb jövedelmű területek. A főváros közelsége például élénkítheti azon Pest megyei településekre való bevándorlást, ahol igényelhető a támogatás. Gyűjtésünk szerint azonban csak négy ilyen település van: Szob, Törtel, Vámosmikola és Verseg. Ez azonban nem meglepő, hiszen Pest megye az ország leggazdagabb megyéihez tartozik, ráadásul munkaerő szempontjából is egy kiemelt jelentőségű területről van szó. Azokra pedig nem jellemző az elvándorlás.

Az agglomerációra lehet hatása

Nem állíthatjuk, hogy a vidéki CSOK hagyományoshoz képesti többletkedvezménye önmagában elég lesz, de megtörténhet, hogy a drágább megyeszékhelyekről a családok inkább a megyeszékhelyek melletti kistelepülésekre költöznek. Mi ezért most megnéztük, hogy a megyeszékhelyek közvetlen közelében hány olyan település van, ahol igényelhető a falusi CSOK. Minden megyeszékhelynél a 20 kilométeres távolságban levő településeket vizsgáltuk meg.

Ha megnézzük a fenti összesítést, az látható, hogy a leggazdagabb és legkisebb munkanélküliséget felmutató városok (Győr, Székesfehérvár, Kecskemét, Tatabánya) közelében egyáltalán nincs ilyen település - és nem azért, mert nem találhatunk 5000 fő alatti települést, hanem mert ezen településeken nem, vagy csak kis mértékben csökkent a népességszám.

Azaz a növekvő, gazdagabb városok közelében, ahol valóban növelhetné a kistelepülések lélekszámát a falusi CSOK, várhatóan semmilyen hatása nem lesz.

Eközben látható, hogy Miskolc, Békéscsaba és Szekszárd közelében sok ilyen település is van - ezek azonban messze nem az ország legfejlettebb részei.

A határ közelségének és a turizmusnak is lehet hatása

Sok magyar dolgozik Ausztriában, ezeknek egy része pedig ingázik. Ez teljesen ésszerű, hiszen az osztrák lakás- és albérletárak messze a magyar árak fölött vannak, így aztán racionális döntés lehet a határmenti falvakba való költözés, és a falusi CSOK igénylése. Az osztrák határ melletti két megye Vas és Győr-Moson-Sopron, ezeken belül pedig az alábbi települések esnek legközelebb a határhoz, amelyekbe költözéskor felhasználható a CSOK. Ahogy az látható, azért bőven akad ilyen település, ami minden bizonnyal annak tudható be, hogy Ausztria közelségének elszívó ereje van

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Nem csak a határ, de az üdülőövezetek közelségében is gazdaságilag racionális döntés lehet a lakásvásárlás, és/vagy felújítás. A Balaton-parti településekkel a Portfolio ebben a cikkében már foglalkozott. Azok a települések, amelyek közvetlenül a magyar tenger partján fekszenek, és igényelhető ott a falusi CSOK, az alábbiak:

  • Balatonederics
  • Szigliget
  • Badacsonytomaj
  • Balatonrendes
  • Balatonkenese

A Velencei-tó ugyanakkor egyre felkapottabb, ezért megnéztük azt is, hogy annak partján hány település van, ahol igénybe vehető a támogatás. Vizsgálódásunk szerint egy ilyen sincs. Ez egyrészt nem meglepő, mert a térség kedveltsége nagyot nőtt az utóbbi években, másrészt eleve kevés település fekszik a tó partján. Nem úgy a Tisza-tó: a keleti üdülőterület mellett 9 olyan települést is találtunk, ahol érdemes lehet igénybe venni a falusi CSOK-ot:

  • Sarud
  • Poroszló
  • Újlőrincfalva
  • Tiszaszőlős
  • Tiszaderzs
  • Négyes
  • Tiszavalk
  • Tiszabábolna
  • Borsodivánka

Más kérdés, hogy a Tisza-tó egyelőre messze nincs olyan mértékben kieépítve, és nem is annyira látogatott, mint a Balaton és a Velencei-tó, és gazdaságilag nem is olyan fejlett övezetben fekszik.

Ezekben a megyékben bruttó 300 ezer forint felett van az átlagfizetés

Természetesen költözéskor legtöbb esetben az elsődleges szempont a megélhetés. A HelloVidék korábbi cikkében bemutatta, hogy miképp alakulnak az átlagfizetések az egyes megyékben. Ennek megfelelően mi most összegyűjtöttük azokat a falvakat, amelyek a bruttó 300 ezer forintos átlagfizetést hozó megyékben találhatóak, és igényelhető is a falusi CSOK.

A négy ilyen megye Győr-Moson-Sopron, Fejér, Komárom-Esztergom és Heves. Meglepetésre Pest megyében nem éri el a bruttó 300 ezer forintos átlagot a fizetés. A legtöbb település Heves megyében található, de Győr-Moson-Sopron megyében is találhatunk szép számmal falvakat, ahol igényelhető a CSOK.

Hogy milyen hatásai lesznek, egyelőre nem tudjuk, mint ahogy az sem biztos, hogy nem módosítanak később a részletszabályokon. Az azonban vélelmezhető, hogy a fenti indikátorok lesznek az igénylés leggyakoribb okai.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm