2019. augusztus 19. hétfő Huba

Ezek az ország legszegényebb települései: ennyiből nyomorognak a családok


A legszegényebb településeken hozzávetőlegesen 2-2,5-szer kisebb az egy lakosra jutó összes nettó jövedelem, mint a leggazdagabb járásokban. Mutatjuk, hogy hol a legkritikusabb a helyzet Magyarországon, illetve mennyiből élnek ezekben a járásokban a legszegényebb magyar családok.

350 ezer forint felett jár az átlagfizetés Magyarországon, egészen pontosan a bruttó átlagkereset 352 200 forint volt a január-március közti időszakban. Ez nettóban havi 234 200 forint, ami a KSH számításai szerint 11 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ez már kétség kívül szép summa, ugyanakkor statisztikai átlag lévén rendkívül csalóka. Kereseti tizedek szerinti megoszlás alapján vizsgálva a helyzetet ugyanis továbbra is egyértelmű, hogy a jól kereső kevesek húzzák fel az átlagot.

A magyarok 60-70 százalékának a fizetése ugyanis kevesebb, mint bruttó 350 ezer forint.

Mint azt a fenti adat is jól példázza, hatalmas a szórás a béreket illetően Magyarországon. A társadalmi rétegek elszakadását viszont a földrajzi bontás mutatja leginkább. Az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TeIR) nemrég publikált statisztikáit górcső alá véve ugyanis kiderül, hogy a legszegényebb magyar településeken élők gyakorlatilag "vegetálnak".

A legszegényebb településeken hozzávetőlegesen 2-2,5-szer kisebb az egy lakosra jutó összes nettó jövedelem, mint a leggazdagabb járásokban.

Noha szegénység és nyomor között jókora a minőségbeli különbség, ugyanakkor ne legyenek kétségeink, ezekben a járásokban sokan igencsak nehéz életkörülmények közt élnek. A szegénység és/vagy társadalmi kirekesztődés szempontjából a gyermekek, a fiatalkorúak, az egyszülős családok, és a roma származásúak a legveszélyeztetettebbek. Illetve a statisztikákat látva az is egyértelmű, hogy egy régió életszínvonalát egyértelműen meghatározza az ott élők munkavállalási hajlandósága - már, ha akad egyáltalán munka a régióban, akármilyen.

A legszegényebb államigazgatási járásokban bőven 10 százalék felett van a munkanélküliségi ráta. Sőt, akad olyan járás is, ahol közel 15 százalékos ez a mutató. Összehasonlításként, a leggazdagabb államigazgatási járásokban 3 százalék alatt mozog a munkanélküliségi ráta, de akadnak járások, ahol az 1 százalékot sem éri el (pl.: Csornai-, Téti-, Soproni járás).

Így az sem véletlen, hogy ezekről a településekről igen komoly az elvándorlás. Kérdés az is, hogy a falusi csok képes lesz-e változtatni ezen a trenden (a HelloVidék falusi csok kereső adatbázisa szerint a 10 legszegényebb hazai járásban 189 olyan település van, amelyekben fel lehet venni a támogatást). De nézzük, hol a legkritikusabb a helyzet Magyarországon, illetve mennyiből élnek ott a legszegényebb magyar családok.

10. Hegyháti járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 689 889 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 487 595 Ft/év/fő

9. Bácsalmási járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 684 434 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 520 139 Ft/év/fő

8. Sarkadi járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 674 611 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 405 320 Ft/év/fő

7. Gönci járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 663 115 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 331 163 Ft/év/fő

6. Cigándi járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 645 126 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 344 468 Ft/év/fő

5. Vásárosnaményi járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 644 804 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 433 606 Ft/év/fő

4. Kisteleki járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 641 292 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 437 458 Ft/év/fő

3. Fehérgyarmati járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 637 007 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 351 871 Ft/év/fő

2. Kunhegyesi járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 628 695 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 311 358 Ft/év/fő

1. Csengeri járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 620 367 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 357 278 Ft/év/fő

Jól jönne 3 millió forint?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: 3 millió forintos hitelösszeget, és 72 hónapos futamidőt adtunk meg, ezen kívül bepipáltuk "250 000 Ft feletti havi nettó jövedelem", illetve a "Jövedelmem a kiválasztott bankba utalnám" opciókat. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukciót, havi 52 421 forintos törlesztővel a CIB Bank (THM 8,17 %) nyújtja; de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank (54 071 Ft/hó; THM 10,03%) ajánlata sem. Némileg lemaradva követi őket az OTP (63 419 Ft/hó; THM 16,06 %) ajánlata, de érdemes megnézni az K&H és az Erste ajánlatát is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Elárulta Zacher Gábor: ők fogyasztják a legtöbb kokaint Magyarországon
A kokain a tőkeerős fogyasztók és az elit drogja.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

08.15-08.21
Országos

Lidl

08.15-08.21
Országos

Auchan

08.15-08.28
Országos

Spar

08.15-08.21
Országos

Interspar

08.15-08.21
Országos

Lidl

Iskolakezdés
08.01-09.14
Országos

Tesco

Iskolakezdés
07.31-08.21
Országos

Aldi

Iskolakezdés
07.25-09.07
Országos