2021. március 7. vasárnap Tamás

Ez az igazi szemét-botrány: döbbenetes, mennyi mindent dobnak ki a magyarok


Igencsak felemás képet mutat az EU-s kommunális szeméttermelés, ami 2019-ben fejenként átlagosan már több mint fél tonnára rúgott. A frissen közölt számokból azt lehet látni, hogy bár a jellemzően gazdagabb nyugati tagállamok több szemetet termelnek, mint a keletiek, ők ezt nagyobb részt újra is hasznosítják valamilyen formában. Miközben a kevesebb szemetet termelő keletiek nagyrészt szemétlerakatokban tárolják azt. 

Az Európai Unióban összesen majdnem 225 millió tonna kommunális hulladék keletkezett 2019-ben - derült ki az Eurostat legfrissebb gyorsjelentéséből. Ez, az összes lakosra számolva annyit tesz, hogy egy EU-s állampolgár évente átlagosan 502 kiló szemetet termel. Ez valamelyest több, mint amit 2018-ban mértek, ami akkor összességében 495 kiló volt.

Az EU csúcs-szeméttermelője 2019-ben egyébként Dánia volt, ahol az emberek fejenként átlagosan 844 kiló kommunális szemetet termeltek. Ami már jócskán közelebb van az egy tonnához, mint a félhez. A második helyen a szintén csúcsgazdag ország, Luxembourg futott be, ahol a fejenkénti szeméttermelés 791 kilogramm volt 2019-ben. Ugyancsak sok, több mint 600 kiló kommunális hulladéktermelés jutott állampolgáronként Máltán, Cipruson és Németországban.

A statisztikákból kitűnik, hogy egy-két kivétellel, például Svédország vagy Belgium, az EU legnagyobb kommunális hulladéktermelői egyértelműen a hagyományosan gazdagabb nyugat-európai országok közül kerülnek ki. Miközben a keletiek inkább a lista vége felé vannak.

Ilyen például Magyarország is, aki a hivatalos 2019-es statisztikák szerint, fejenként a 4. legkevesebb kommunális hulladékot állítja elő, számszerűen 387 kilót. Ez pontosan 115 kilóval kevesebb, mint az uniós átlag, és ennél kevesebb szemetet fejenként csak Észtországban, Lengyelországban és Romániában termeltek tavalyelőtt. 

Érdekes 10 éves távlatban is megvizsgálni az adatokat, azok ugyanis azt mutatják, míg EU-s átlagszinten stagnált a kommunális szeméttermelés, addig Magyarországon, ha nem is szignifikánsan, de azért 10-20 kilóval csökkent a fejenként megtermelt szemétmennyiség.

Mi lesz a szeméttel?

Jó hír, hogy EU-s szinten 2019-ben az szemét újrahasznosítása új rekordot döntött. Az elmúlt évtizedben azt lehet mondani, hogy az újrahasznosított szemét (klasszikus újrahasznosítás és komposzt) mennyisége megtriplázódott. Az 1995-ös 37 millió tonnás szintről, 2019-re már 107 milliós tonnát ért el, utóbbi fejenként már átlagosan 239 kilónyit jelent. 

Ebben a tekintetben pedig Magyarországon sem voltak rosszak a számok 2019-ben, ugyanis a fejenként 387 kiló megtermelt kommunális hulladékból 103 kilónyi volt újrahasznosítható alapanyag, 36 kilónyi pedig komposztálható, valamint további 53 kilót fel lehet használni valamilyen energia-visszanyerő folyamatban. Ez pedig majdnem az összes megtermelt szemét fele.

Ehhez képest idehaza az elégetett szemét átlagosan 53 kilót tett ki egy magyar állampolgárra számolva, míg a legtetemesebb mennyiséggel foglalkozó eljárás a hulladéklerakókban történő ártalmatlanítás lett. Ez mennyiségét tekintve az EU 11. legmagasabb száma lett fejenként 196 kilóval. 

A statisztikákból kiderült az is, hogy bár a jellemzően nyugati, gazdagabb országok átlagosan több szemetet termelnek, mint a keleti tagállamok, náluk arányaiban több szemetet hasznosítanak újra vagy komposztálnak. Míg a jellemzően kevesebb szemetet termelő tagállamok, a megtermelt szemetük nagy részét szemétlerakókba szállítják.

Címlapkép: Getty Images

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hozzászólások száma: 2 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

03.04-03.10
Országos

Interspar

03.04-03.10
Országos

Spar, Interspar

Tavaszi készülődés
03.04-03.20
Országos

Lidl

03.04-03.10
Országos

Spar

03.04-03.10
Országos

Tesco

03.04-03.10
Országos

Auchan

03.04-03.10
Országos

Auchan

Húsvét
03.04-04.03
Budapest


HR Revolution 2021

Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?