21 °C Budapest

Mi folyik a magyar boltokban? Erről bizony a legtöbb vásárlónak fogalma sincs

2020. október 29. 11:00

Magyarországon a lakosság fejenként 65 kg élelmiszerhulladékot termel évente, sokan mégis az élelmiszerboltokat, kifőzdéket, éttermeket teszik elsősorban felelőssé a sok elpazarolt élelmiszerért. A Pénzcentrum friss felmérése rámutatott, hogy valójában a vásárlók hiába tartják fontosnak, hogy a boltok tegyenek az élelmiszerpazarlás ellen, mégsincsenek tisztában vele, milyen kampányokban vesznek részt a boltok. Pedig ez a szempont akár még a boltválasztásban is döntő szerepet játszhatna.

Idén először került megszervezésére Magyarországon az élelmiszerpazarlás elleni világnap az ENSZ kezdeményezésére, amelyet többféle kampány kísért. Ebből az alkalomból a Pénzcentrum online kutatást készített, hogy felmérje a lakosság tapasztalatait a koronavírus világjárvány és az élelmiszerhulladék keletkezésének összefüggésében.

A kutatás részletes eredményeit lapunk korábban közölte, most kifejezetten azzal a kérdéssel foglalkozunk, hogy a vásárlók elvárják-e az élelmiszerboltoktók, hogy tegyenek a pazarlás ellen, illetve tudják-e, mit tesznek ellene. Az eredményekből az látható, hogy bár fontosnak tartják, hogy a boltok tegyenek a pazarlás ellen, a vásárlók mégsem tudják, akár kedvenc boltjukról sem, hogy mit tesznek az ügy érdekében.

Az online felmérésben résztvevők 46,3 százaléka a Lidl-ben vagy az Aldiban vásárol legszívesebben, 18,7 százalékuk a Sparban, Intersparban vagy a CBA-ban, 15,2 százalékuk a Tescóban vagy az Auchanban, 12,1 százalék a Pennyben vagy Coopban, a további 7,7 százalék pedig a Metróban, Reálban, vagy egyéb élelmiszerboltokban.

Érdekes, hogy a válaszadók nagy része (56,5%-a) számára nagyon fontos, hogy a bolt(lánc), ahol vásárol tegyen az élelmiszerpazarlás ellen. További 24,5 százalék gondolja valamennyire fontosnak ( a kettő együtt összesen 81%), 13,6 százalék semleges, és csak 5,5 százalék számára kevésbé, vagy egyáltalán nem fontos ez a szempont. Arra a kérdésre viszont, hogy tudomása szerint a bolt(lánc), ahol a legszívesebben vásárol fellép valamilyen módon az élelmiszerpazarlás ellen, a legtöbben a Nem tudom / Nem válaszolok lehetőséget jelölték.

Azoknak, akik számára nagyon fontos, hogy kedvenc boltjuk fellépjen az élelmiszerpazarlás ellen, csak 32,5 százaléknak van tudomása is róla, hogy ez megtörténik. Tehát hiába támogatja például a Tesco, Aldi, Auchan pénzzel, és az Penny, Coop, Aldi, Auchan, Tesco, Metro élelmiszerrel a Magyar Élelmiszerbankot - a vásárlóik közül kevesen tudnak róla, hogy mely üzletek tesznek az élelmiszerpazarlás ellen vállalati szinten:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Megállapítható tehát, hogy hiába lenne a vásárlók számára fontos, hogy ne csak ők maguk, hanem a bolt, ahol legszívesebben vásárolnak, fellépjen az élelmiszerpazarlás ellen: nagyobb részben még a kedvenc élelmiszerláncukkal kapcsolatban sincs tudomásuk róla, hogy az tenne valamit ez ügyben. Feltételezhető, hogy akár még boltválasztási szempont is lehetne, hogy olyan helyen vásárolhassanak, ahol tudják, hogy igyekeznek nem pazarolni az élelmiszert.

A szöveges válaszokból is az derült ki, hogy sokan elsősorban a boltokat teszik felelőssé az élelmiszerpazarlásban: kezdve a nem megfelelő minőségű termékektől, az árpolitikán át - pl. hogy a nagyobb kiszerelés olcsóbb, vagy túl csábítóak az akciók - a rövid ideig fogyasztható élelmiszereken (pl. penészedő kenyéren, egy nap alatt megbüdösödő húson) keresztül egészen a túlságosan nagy, majd kidobásra kerülő bolti készletekig számos "vád" érkezett. Arról viszont kevés vásárló értesül, hogy a boltláncok mivel igyekszenek a globális probléma ellen tenni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem