Kevés medencetulajdonos tudja, hogy a leeresztett víz meghatározott feltételek mellett szennyvíznek minősül, és a nem megfelelő kezelése jelentős bírságokat vonhat maga után.
Elképesztő drágulás söpör végig az országon: csapdába kerülhetnek azok, akik most lépnének be a piacra
Tovább folytatódott az ingatlanok drágulása az év utolsó negyedévében, így országosan több mint 23 százalékos volt az éves áremelkedés. Bár a nyáron bevezetett Otthon Start kamattámogatott hitel kedvező kondíciói egyelőre ellensúlyozzák a magasabb vételárakat a jogosultak számára, az egyre gyorsuló piaci áremelkedés hamarosan teljesen felemésztheti ezt az előnyt. Eközben a támogatásból kimaradók már most is a drágulás egyértelmű vesztesei - közölte a Bankmonitor.
A jegybank statisztikái rávilágítanak arra, hogy az év utolsó hónapjaiban is jelentős drágulás ment végbe az ingatlanpiacon. Országos átlagban egyetlen év alatt 23,54 százalékkal nőttek az árak. A növekedés mértéke a fővárosban és a vidéki városokban egyaránt 25 százalék körül alakult, de még a községekben is meghaladta a 18 százalékot. Negyedéves szinten szintén érezhető, 5,13 százalékos emelkedést mértek, amely mögött azonban komolyabb területi különbségek húzódnak meg.
A nyár elején bejelentett Otthon Start program egyértelműen fűtötte a piacot. Ennek hatására a tavalyi év második felében önmagában csaknem 11 százalékkal drágultak a hazai lakóingatlanok. Jelenleg a piaci alapú lakáshitelek kamata 6,5 százalék körül mozog, míg a támogatott konstrukció legfeljebb 3 százalékos kamattal igényelhető. Ez a 3,5 százalékpontos kamatkülönbség egyelőre a vevők javára billenti a mérleget.
Ha például valaki 25 millió forint önerővel vett volna meg egy 50 milliós lakást a nyáron piaci hitelből, 25 éves futamidővel számolva havonta 168 ezer forintos törlesztőrészletet kellene fizetnie. Ugyanez az ingatlan az év végére már több mint 55 millió forintot ért. Ha azonban a vevő jogosult az Otthon Start programra, a mintegy 5 millió forinttal magasabb felvett hitelösszeg ellenére is havi 144 ezer forintra csökken a törlesztőrészlete a kedvező kamatozás miatt. Ezzel havonta közel 25 ezer forintot takaríthat meg.
Ez a piaci helyzet azonban korántsem mindenkinek kedvező. A programból kiszorulók kizárólag az áremelkedés hátrányait érzékelik. Komoly gondot okoz a drágulás azoknak is, akiknek a magasabb vételárakhoz már nem elegendő az amúgy is szűkös önerejük. Ezzel párhuzamosan a lakáshitelpiac is átalakult. Az új lakáshitel-szerződések mintegy 70 százalékát már az Otthon Start teszi ki, míg a tisztán piaci alapú kölcsönök iránti kereslet a felére zuhant.
A fő kérdés az, hogy meddig tart ki a kamattámogatott hitel vonzereje a folyamatos áremelkedéssel szemben. A korábbi példánál maradva: a 168 ezer forintos piaci törlesztőrészletből, 3 százalékos kamat mellett már egy 35,6 millió forintos támogatott hitelt is törleszteni lehetne. Ez a 25 milliós önerővel kiegészítve azt jelenti, hogy az eredetileg 50 millió forintos ingatlan egészen 60,6 millió forintos vételárig finanszírozható maradna anélkül, hogy a havi teher meghaladná a nyári szintet.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ehhez az induló árhoz viszonyítva összesen 21 százalékos drágulásra lenne szükség. Mivel a tavalyi év második felében az árak már csaknem 11 százalékot emelkedtek, a fennmaradó kamatelőny eltüntetéséhez mindössze további 9,5 százalékos áremelkedés kell. Fontos tényező az is, hogy a hitel nyújtotta előny nagymértékben függ az önerő arányától. Minél kevesebb hitelt és több saját forrást használ fel a vevő, a drágulás annál hamarabb semlegesíti a kamatkedvezmény pozitív hatását.
A hivatalos statisztikai adatok az előző év végére vonatkoznak. Az ingatlanközvetítők azonban az idei év első hónapjaiban is megélénkülő keresletet, valamint további, akár 7 százalékos áremelkedést tapasztaltak. Mindezek alapján szinte biztosra vehető, hogy az államilag támogatott hitelek nyújtotta pénzügyi előny azóta is rohamosan zsugorodik.
Címlapkép: Vajda János, MTI/MTVA
Ilyen van? A nyár közepén állt meg az ingatlandrágulás ebben a hazai régióban, örülhetnek a vásárlók
A vevők ma már hallani sem akarnak korszerűtlen balatoni házakról, és sok milliót bukik az az eladó, aki ilyet dob piacra.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







