Figyelmeztet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium. Súlyosabb esetben bűncselekmény is lehet belőle.
Egy tipikus első lakásvásárló mozgásterét jelentő 60 millió forintos költségvetésből átlagosan 44 négyzetméteres használt téglalakást lehet venni Budapesten 2026 elején. A folyamatos áremelkedés miatt az ebből az összegből megvásárolható ingatlanok alapterülete egyre csökken. A városon belüli területi különbségek ugyanakkor hatalmasak: kerülettől függően 32 és 63 négyzetméter közötti otthonokat lehet ennyi pénzből kapni.
A Duna House adatai szerint a budapesti téglalakások átlagos négyzetméterára a 2025-ös 1,29 millió forintról 1,37 millió forintra emelkedett 2026 első két hónapjában. Bár a fővárosi vásárlók jelenleg átlagosan 76,2 millió forintot költenek egy jellemzően 57 négyzetméteres lakásra, a 60 milliós ársáv kiemelten fontos a piacon. Ez az az összeg ugyanis, amely az Otthon Start program 50 millió forintos kedvezményes hiteléből és a hozzá szükséges 10 millió forintos önerőből áll össze.
Szegő Péter, a hálózat vezető elemzője szerint a támogatás alaposan átrendezte a keresletet. A befektetők visszaszorultak, az év eleji adásvételek 41 százaléka pedig a 60 millió forint alatti kategóriában valósult meg, főként a piacra lépő első lakásvásárlóknak köszönhetően.
A főváros különböző részein jelentős áreltérések mutatkoznak. A leginkább megfizethető külső pesti kerületekben átlagosan 1,28 millió forintba kerül egy négyzetméter, ami az előző évhez képest több mint tízszázalékos drágulást jelent. Ebben a térségben 60 millió forintból átlagosan egy 47 négyzetméteres lakásra futja. A legolcsóbb a XXIII. kerület, ahol ebből a pénzből akár egy tágasabb, 63 négyzetméteres ingatlant is vehetünk. Ezzel szemben az átlagot felfelé húzó IX. kerületben be kell érnünk 44 négyzetméterrel.
A belvárosban és a budai oldalon ugyanez a költségvetés már lényegesen kisebb élettérre elég. A belső pesti kerületekben 1,46 millió forintos négyzetméterár a jellemző, így itt átlagosan 40 négyzetméteres lakást kaphatunk. Ezen a részen a VII. kerület számít a legkedvezőbbnek a maga 43 négyzetméteres lehetőségével, míg a legdrágább V. kerületben mindössze 37 négyzetméterre futja.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A legszűkebb mozgástérrel a budai oldalon szembesülnek a vevők, ahol az árak elérik az 1,62 millió forintos átlagot. A legolcsóbb budai kerületnek számító III. kerületben egy 38 négyzetméteres lakást vásárolhatunk ennyi pénzből. A legdrágább II. kerületben viszont már csupán egy 32 négyzetméteres garzonlakás jön ki a 60 milliós költségvetésből.
A folyamatos áremelkedés egyértelmű következménye, hogy a vevők egyre kisebb alapterületet kapnak a pénzükért. Míg 2025-ben 60 millió forintból még átlagosan 46 négyzetmétert lehetett vásárolni a fővárosban, 2026 elejére ez 44 négyzetméterre olvadt. A szakértő arra figyelmeztet, hogy az Otthon Start program által fűtött kereslet eddig átlag feletti drágulást hozott. Ha ez a tendencia folytatódik, a 60 milliós keretösszeg ingatlanpiaci vásárlóereje az év folyamán tovább zsugorodhat.
Elértük a lélektani határt, falnak ment Budapest: nagyon komoly fordulat előtt a magyar ingatlanárak
A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







