15 °C Budapest
barka - német és osztrák keleti hagyomány egy régi biblián.

Virágvasárnap 2026: mit ünneplünk március 29-én? Népszokások, hagyományok és a barka jelentése

2026. március 26. 22:41

Az idén március 29-re a Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeztető virágvasárnap, a húsvétot megelőző negyvennapos böjt utolsó hetének, a nagyhétnek a kezdete. Az MTVA Sajtóarchívumának összeállítását közöljük a virágvasárnap eredetéről, történetéről, kapcsolódó hagyományokról.

Mivel a húsvét vasárnapja legkorábban március 22-re, legkésőbb április 25-re eshet, a virágvasárnap is legkorábban március 15-én, legkésőbb pedig április 18-án lehet. 2026-ban március 29-én lesz virágvasárnap, melyhez számos szokás kapcsolódik. Így idén ez a nap a tavaszi óraátállítás napjával is egybeesik.

A keresztény hagyományok szerint Jézus szenvedése előtt felment Jeruzsálembe, hogy az ünnepi pászkavacsorát ott költse el tanítványaival - ezt ünnepli elsősorban a keresztény világ virágvasárnapon. Az Olajfák hegyénél két tanítványát előre küldte egy szamárcsikóért, amelyen még nem ült ember, majd ezen az állaton vonult be a városba. Az ujjongó nép tiszteletadásként pálmaágakkal integetett (innen a latin elnevezés: Dominica palmarum, avagy Dominica in palmis de Passione Domini, azaz pálmavasárnap az Úr szenvedéséről), és így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! (Máté 21,8)

Az egyházi liturgiában már az első századoktól gyökeret vertek a bevonulást felelevenítő szertartások. Jeruzsálemben 400-ban ünnepi menetben vonultak a pálmaágakat lengető hívek az Olajfák hegyéről a városba. Nem sokkal később Konstantinápolyban, majd a 11-12. században Rómában is meghonosodtak a virágvasárnapi szertartások, a hívek magukkal hozott pálmaágai megáldásának szokása bizonyíthatóan a 8. század közepére nyúlik vissza. Az ókori világban a pálma az élet, a reménység, a győzelem jelképe volt, és a vértanúkkal is összefüggésbe hozták.

A pálma helyett Magyarországon barkát szentelnek

Azokban az országokban, ahol nincs pálma, a korán bimbódzó fűzfa vesszejét, a barkát szentelik meg a katolikus templomokban. A barkát az ünnep vigíliáján, azaz szombaton szerzik be, egyes településeken ez a harangozó feladata, máshol lányok, legények és gyerekek szedik.

A virágvasárnapi szertartás a barkaszenteléssel kezdődik, majd körmenettel folytatódik. A szentmisén ekkor olvassák fel Jézus szenvedéstörténetét, a passiót. A megszentelt barkát a következő év hamvazószerdája előtt elégetik, ezzel jelöli meg a hívek homlokát a pap.

A szentelt barkához több hiedelem fűződik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A legelterjedtebb szerint ha a templomból jövet lenyelnek belőle egy-két szemet, az megvéd a hidegleléstől és a torokfájástól. Egyes helyeken úgy tartják, hogy a megszentelt barkát nem szabad bevinni a házba, mert akkor nyáron sok lesz a légy, ezért a padlásra, ablakba, házereszre akasztják.

Elterjedt hiedelem, hogy égiháborúkor a barka megvéd a villámcsapás ellen. Más helyeken, így például Gyimesben csak a szentelt barkát szabad bevinni a házba, mert ha megszenteletlenül kerül oda, elhullanak a csirkék és más aprójószágok.

Virágvasárnapi szokás több palóc községben a kiszehajtás, a tél temetése. A lányok női ruhába öltöztetnek egy szalmabábut, amelyet körülhordoznak a faluban, majd levetkőztetik, a szalmát pedig elégetik vagy vízbe dobják, hogy elűzzék a telet és a betegségeket.

Virágvasárnap tilos a munka, főként a mulatság. A Mátraalján úgy tartják, hogy ekkor nem szabad táncolni, mert letáncolnák a fákról a virágot. A népszokás szerint ekkor kell elvetni a virágmagvakat, mert szebbek és illatosabbak lesznek a növények.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 14. szerda
Helén
42. hét
Október 14.
Steve Jobs nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 14. 12:28