A csomagban 25 termék kapott helyet, a fürdőbombák és tusfürdők mellett testápoló, ajakradír, parfüm és még zokni is található benne.
Az Otthon Start hitel új lendületet adott az V. és XIII. kerület ingatlanpiacának az elmúlt hetekben. Habár a lakások többsége még mindig túlárazott, a különbség a hirdetési és az eladási árak között mérséklődik, a jó állapotú, azonnal költözhető ingatlanok a legkeresettebbek, ezeknél várható leginkább áremelkedés. Közben a készpénzes vevők háttérbe szorulnak.
Az idei év már eleve élénkebb volt, mint a tavalyi, szeptemberben pedig az Otthon Start hitel még a korábbinál is jóval több érdeklődőt mozdított meg - jelezte Pagács-Tóth Viktória, a Balla Ingatlan V. és XIII. kerületi irodájának szakmai vezetője. Utóbbi miatt a XIII. kerület ingatlanpiacán az elmúlt hetekben elsősorban fiatal párok jelentek meg vevőként, míg az V. kerületben inkább a befektetők váltak aktívabbá.
Az is megfigyelhető, hogy a vásárlások többsége valamilyen hitellel történik, amit csak tovább fokoz az Otthon Start. A tipikus hitelösszeg jelenleg 25–40 millió forint között alakul, és egyértelműen látszik, hogy a készpénzes vevők aránya csökken.
A legnagyobb kereslet továbbra is a jó állapotú, azonnal költözhető lakások iránt mutatkozik, legyen szó akár kisebb garzonról, akár nagyobb lakásról. Az V. kerületben a befektetők alapvetően a kisebb, 30–45 négyzetméteres lakásokat keresik, melyeket rövid és hosszú távú kiadásra hasznosítanak. A XIII. kerületben a családok leginkább a 2–3 szobás, 60–80 négyzetméteres lakásokat vásárolják, de itt is aktívak a befektetők, akik az 1–2 szobás, metróközeli lakásokra vadásznak.
A szakértő továbbra is azt látja, hogy az ingatlanok változatlanul túlárazottak a két kerületben, vagyis mint fogalmazott: “a hirdetési árak többnyire előrébb járnak”. Ugyanakkor a különbség csökkenni látszik. Az V. kerületben továbbra is az erős prémium lokációs felárat lehet érzékelni, ugyanakkor a XIII. kerületben pedig – főleg Újlipótvárosban – az erős kereslet tartja magasan az árakat – tette hozzá.
Ez azt jelenti, hogy míg az V. kerületben átlagosan 5–7 százalékos különbséget látni a hirdetési és értékesítési árak között, és sok a túlárazottan induló hirdetés, addig a XIII. kerületben némileg kisebb, 3–5 százalékos lehet az eltérés.
Ennek megfelelően változik az alku mértéke is, mely reális árképzés mellett legfeljebb 2–4 százalék lehet, viszont a túlárazott, valamint a felújítandó lakásoknál eléri az 5–10 százalékot, sőt olykor még ennél is magasabb lehet.
Az előbbiekből következően az értékesítési idők az V. kerületben némileg hosszabbak, mint a XIII. kerületben. A Belvárosban a jó állapotú, központi elhelyezkedésű 40–60 négyzetméteres lakások átlagosan 1–2 hónap alatt találnak vevőt, míg a XIII. kerületben a megfelelően árazott, keresett kategóriába tartozó, azaz 50–70 négyzetméteres lakások 4–8 hét alatt kelnek el. Ugyanakkor a felújítandó ingatlanoknál lényegesen hosszabb az értékesítési idő: a 3–5 hónapot is elérheti.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az új építésű lakások kínálata továbbra is szűk, így árban nincs érdemi csökkenés kilátásban. Erős a kereslet a XIII. kerületben az Angyalföld–Vizafogó térség új építésű projektjei iránt, ahol az árak 1,0–1,3 millió forintos négyzetméterárnál járnak. Az V. kerületben viszont kifejezetten kevés az új építésű lakás, a meglévő projektek pedig prémium árszinten, tehát akár 1,7 millió forintos négyzetméterár felett kelnek el.
Pagács-Tóth Viktória arra is felhívta a figyelmet, hogy az V. kerületben újra aktívabbak lettek idén a befektetők, de Újlipótváros és a Duna-parti lakóparkok is vonzzák őket a XIII. kerületben. Elsősorban a kisebb, 1-2 szobás, jó közlekedési adottságú lakásokat keresik mindkét kerületben, rövid és hosszú távú kiadásban gondolkodva.
A lakáskiadás kapcsán szokatlan fejlemény, hogy a bérleti díjaknál az év vége felé közeledve enyhe csökkenést tapasztaltak az ingatlanközvetítők, ugyanakkor várakozásaik szerint 2026-ban ismét megkezdődhet az emelkedés.
A szakértő végül megjegyezte, hogy a következő hónapokban a kereslet várhatóan magas szinten marad az Otthon Start miatt. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan további, mérsékelt áremelkedésre lehet számítani, főleg a jó állapotú, azonnal költözhető lakások esetében.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







