Görög oszlopok, aranyfüstös csaptelepek, antik bútorok és különleges festmények is helyet kaptak Fásyék otthonában.
Jelentősen megnőtt a patkányészlelések száma Budapesten, miután júniusban a Budapesti Közművek (BKM) vette át a patkányirtási feladatokat. A nyári hónapokban 22 százalékkal több bejelentés érkezett, mint a korábbi években - írja a Népszava.
A BKM adatai szerint idén júniusban 1793 patkányészlelést regisztráltak, szemben a korábbi évek nyári időszakában jellemző 1475-ös átlaggal. A növekedés hátterében több tényező állhat: a korábbi szolgáltató esetleges alacsonyabb teljesítménye a szerződés lejárta előtt, valamint a júniusi rendkívül meleg és száraz időjárás is közrejátszhatott.
A budapesti közterületi patkányirtást 2024 júniusában vette át a Budapesti Közművek, miután lejárt a külsős partnerrel 2023-ban kötött szolgáltatási szerződés. A főváros több okból döntött a saját cégére bízott feladatellátás mellett: egyrészt mindkét korábbi konzorciummal perbe keveredett, másrészt úgy vélték, hogy egy saját cég rugalmasabban reagálhat a változó patkányhelyzetre.
A BKM önálló Kártevőirtó csoportot hozott létre az FKF Köztisztasági Divízión belül, összesen 30 fővel, köztük gázmesterekkel, egészségügyi kártevőirtókkal és adminisztratív személyzettel. A társaság beszerezte a szükséges járműveket, eszközöket és vegyszereket is, külső alvállalkozó bevonása nélkül.
A városvezetés a korábbinál szélesebb feladatkört határozott meg: előírták a méregmezők számának 20-ról 40-re emelését, különös tekintettel a forgalmas közlekedési csomópontokra, építkezési területekre és illegális szemétlerakók környékére. Új elemként védőgyűrű kialakítását is feladatul adták a Duna és a fővárosi patakmedrek mentén.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kibővített paraméterekkel végrehajtott patkányirtásra évente 87,8 millió forinttal többet költ Budapest, mint korábban. Az idei évre 527,5 millió forintot irányoztak elő, amelyből 252,9 milliót fizetnek ki 2025-ben a BKM-nek, a fennmaradó 274,5 milliót pedig elszámolás alapján 2026-ban. Az előző tendergyőztesnek 2024-ben 439,7 millió forintot fizetett az önkormányzat.
Nemsokára döntés születhet az otthonfelújítási támogatásról: rengeteg magyar háztulaj lélegezhet fel
A döntés mintegy öt hónapja tartó bizonytalanság végére tehet pontot, ráadásul a hírek szerint a keretösszeg kimerülése miatt várólistára került pályázatokat is befogadhatják.
-
BME-s hallgatók ötletei is alakíthatják a jövő intelligens bankját a Gránit Bank pályázatán (x)
Stratégiai partnerséget kötött a BME és a Gránit Bank, AI-ügynökökre épülő hallgatói ötletpályázat indul






