0 °C Budapest
Drogfüggő kábítószert vásárol és fizet,Kábítószer-kereskedelem

Kifakadt Zacher Gábor, semmit sem ér az új drogszigor: ugyanúgy százezrek fognak kábítószerezni

2025. február 28. 19:15

Zacher Gábor nehezen hiszi, hogy az Alaptörvényben rögzített tiltástól, illetve a büntetések emelésétől kevesebb kábítószer fogyna el hazánkban. Azt is elmondta, szerinte honnan kellene inkább megfogni a problémát.

Azután, hogy Orbán Viktor a szombati évértékelőjében bejelentette, hogy soha nem látott kemény fellépésre készül a kormány a kábítószer-terjesztők ellen, a tegnapi kormányinfón Gulyás Gergely további részleteket árult el minderről. A miniszter egy újságírói kérdésre válaszolva mondta el, hogy nem csak a drogterjesztés, hanem a drogfogyasztás is alaptörvényi szinten lesz tiltva, de arról, hogy a Büntető Törvénykönyv vonatkozó passzusai szigorodnak-e, nem esett szó.

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Zacher Gábor toxikológus fejtette ki az álláspontját arról, hogy a kormány szándékai minden eddiginél komolyabban venné fel a kesztyűt a drogok ellen. Zacher Gábor szerint azonban minden marad úgy, ahogy volt.

Semmi nem fog változni, az égegyadta világon, én úgy gondolom. Ma nagyjából ott tartunk, hogy a középiskolás fiatalok körülbelül 20%-a kipróbált már valamilyen tiltott szert, és ebből a legpopulárisabb a marihuána, ami nagyjából ennek a korosztálynak a 16-17 százalékánál van jelen, ugyanakkor tudni kell azt, hogy az a fajta kínálatcsökkentési drogpolitika, ami esetenként a rendőrség, vám és pénzügyőrség munkájáról szól. Ez ma nagyjából a 10%-ot sem éri el, ami azt jelenti, hogy a Magyarországra bekerülő kábítószernek nem foglalják le a 10 százalékát, mert 90 százalék bejut, és körülbelül olyan 8 ezer rendőrségi ügy van évente. Én igazságügyi szakértőként elég sok kábítószeres ügyes szakértek, viszont a szerhasználatok száma az gyakorlatilag tízmilliós nagyságrendű

- fogalmazott Zacher Gábor. Szerinte arra lenne inkább szükség, hogy a megelőzésbe fektessék az akaratot és a forrásokat.

Az a fajta politika, ami az elrettentésről szól, hogy börtönbe kerülsz, és így tovább, már nagyon-nagyon régóta nem működik, és ezt meg annak idején Reagan elnök is mondta, hogy a drogháború tulajdonképpen elveszett, és nem erről az oldalról kell megközelíteni a témát, hanem sokkal inkább a megelőzés, a prevenció oldaláról

- tette hozzá. Arról is komoly véleménye van, hogy a terjesztés mellett a fogyasztást hogy fogja visszavetni az, ha Alaptörvényben rögzítik a fogyasztás tilalmát.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A fogyasztói oldalon én úgy gondolom, hogy önmagában véve egy törvény szigorításának olyan túl sok értelme nincsen. Én abszolút legalizációellenes is vagyok, de a szigorú törvénynek visszatartó ereje tulajdonképpen jelentős módon nincsen. Úgyhogy itt a megelőzés lehetne nagyon-nagyon fontos

- mondta el újra a toxikológus.

Zacher Gáborral már több alkalommal is beszélgettünk a különféle függőségekről: videoblogunk, a CashTag egyik adásában arról beszélt, hogy Magyarország szép lassan a 900 ezer alkoholista országává vált. Az adást itt nézheted meg újra:

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?