Mindhárom használt lakáspiaci szegmensben emelkedtek az árak 2024 első negyedévéhez képest. A legnagyobb drágulást az eddig relatíve olcsóbb panellakásoknál mértek.

A balatoni ingatlanpiac a korábbi pangás után újra élénkülni látszik: egyre többen érdeklődnek az eladó nyaralók és lakások iránt, de a tényleges adásvételek száma is emelkedik. Bár az árak eddig nem nőttek jelentősen, a szakértő szerint az év második felében akár 5-10 százalékos drágulás is jöhet.
A balatoni ingatlanpiacon október vége, november környékén nőtt meg az érdeklődők száma, ami nemcsak azt jelentette, hogy többen voltak kíváncsiak az ingatlanportálokon megjelenő hirdetésekre, hanem azt is, hogy több e-mail és telefonhívás érkezett, ráadásul mostanra már tényleges adásvételekben is megmutatkozott a piac élénkülése - jelezte Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának szakértője.
Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy miként a vidéki ingatlanpiac, úgy a balatoni is lassan követi csak le a fővárosi ingatlanpiaci változásokat. Ez azt jelenti, hogy a hatások késve jelentkeznek, és jellemzően mérsékeltebb a dinamika is. Krausz Gábor szerint úgy is lehet fogalmazni, hogy bár élénkült az ingatlanpiac az elmúlt hónapokban, azért “nem rúgták ránk az ajtót” a vevők.
Amit meg lehetett figyelni, hogy először a kisebb lakások értékesítése indult be, majd ez elkezdett továbbgyűrűzni a többi kategóriába is. Hiszen akik eddig nem tudták eladni a kisebb lakásaikat, azok nem tudtak nagyobba költözni, vagy esetleg építkezni. Így viszont most már megmozdulni látszik a telkek és az újépítésű lakások piaca is.
Ő úgy látja, hogy az idei évre vonatkozó áremelkedési várakozások a Balaton partjára nem hoztak több ingatlanvásárlót, a tavalyi év végén sem tapasztalt előrehozott vásárlásokat. És egyelőre valóban nem következett be még jelentősebb áremelkedés, mindössze annyi történt, hogy a közel három éve pangó piacon “újból van élet” - tette hozzá.
Az árak stagnálásának az is lehet az oka, hogy a balatoni kínálatban jelenleg sok a feltorlódott ingatlan, ezért a vevőknek most van miből válogatni, ez a túlkínálat pedig nyomást gyakorol az árakra. De azok az ingatlantulajdonosok, akik eddig kivártak, most is el tudják adni az ingatlanaikat, ha nem emelnek a korábban elképzelt árakon.
A használt ingatlanok árai tehát gyakorlatilag nem változtak az elmúlt hónapokban, ráadásul az újépítésű ingatlanok piacán tavaly 10-20 százalékos árcsökkenésre került sor amiatt, hogy a beruházók lépéskényszerbe kerültek. Ahhoz ugyanis, hogy egy projekt tovább tudjon haladni, értékesíteni kell az ingatlanokat - magyarázta Krausz Gábor.
Áremelkedésre szerinte csak akkor lehet számítani, ha a kereslet és a kínálat egyensúlyba kerül. Ez talán már 2025 második félévében bekövetkezhet, ekkor 5-10 százalékos áremelkedésre is sor kerülhet az év végéig. Az újépítésű lakásoknál is fokozatosan megszűnik majd az árcsökkentési kényszer, így ott is elkezdenek felfelé kúszni az árak. Erre több lépcsőben kerül majd sor, tavasszal egy 5 százalékos áremelkedés nem elképzelhetetlen.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az újépítésűeknél viszont az előbbiek miatt nem lehet a jelenlegi szint alá lealkudni az árakat, de a használt ingatlanokban a stagnáló árak ellenére általában egy 5-10 százalékos alku benne van. Ez normálisnak mondható, az értékesítési idő pedig mintegy három hónap, ha jól határozzák meg az árat - mondta az ingatlanközvetítő, aki azt is megjegyezte, hogy a 100 millió forint feletti kategóriában csekély még a mozgás, akár lakásokról, akár családi házakról van szó. Itt jó esetben 6 hónapos értékesítési időről beszélünk.
A 100 milliós határ alatt lényegesen nagyobb az érdeklődés, ilyen összeghatárig keresik az 50 négyzetméter körüli, vízparti társasházi lakásokat, míg a siófoki, 40-60 négyzetméter közötti belvárosi lakások ára 40-50 millió forint körül alakul. Ennél is olcsóbbak a zártkerti ingatlanok, hétvégi házak, melyek ára jellemzően 15-25 millió forint. A minden extrával ellátott, újépítésű, modern házak és nyaralók ára ugyanakkor ennek tízszerese: 150-250 millió forint között mozog.
A befektetők is várhatóan egyre nagyobb számban jelennek meg a piacon, hiszen a Balaton népszerűsége miatt sokan gondolkodnak kisebb-nagyobb fejlesztésekben, beruházásokban, keresik a beépíthető telkeket, hogy azokon modern szálláslehetőségeket alakítsanak ki.
Nő a hitelre vásárlók száma is, igaz, a nyaralónak szánt ingatlanoknál nem annyira jellemző banki hitel felhasználása, de az állandó lakhatást biztosító ingatlanoknál egyértelmű a növekedés. Aki pedig bérelne, annak további bérletidíj-emelkedéssel kell szembenéznie, mely Krausz Gábor várakozásai szerint a 10 százalékot is elérheti az idén.
Az év további része egyébként szerinte gyors tranzakciószám-növekedést hoz, majd a második félévben az addig stagnáló árak is emelkedésbe váltanak. Ez összességében és átlagosan tíz százalékos drágulást eredményezhet az év végére, de lesznek olyan ingatlanok is a piacon, melyeknél nagyobb mértékű áremelkedés következik be - tette hozzá a szakértő.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


