3 °C Budapest
Budapesti társasházi lakások

Európa csúcsára tör a magyar lakáspiac: ilyenre évek óta nem volt példa

2025. február 13. 17:04

Európában csak Luxemburg előzte meg Magyarországot a lakáspiaci tranzakciók számának növekedésében 2024 harmadik negyedévében – derül ki az Eurostat adataiból. Vagyis nemcsak magyar szemmel érezhető a pezsgés, hanem a kontinens egészén is jellemző volt a piac bővülése.

A tavalyi harmadik negyedévben a vizsgált 14 országból kilencben élénkült a lakáspiac, öt európai országban viszont visszaesés volt tapasztalható – állapította meg az Eurostat jelentése. Magyarország az előbbi körbe tartozott, sőt az éves alapon mért 23%-os növekedést csak Luxemburg lakáspiaca tudta felülmúlni (46,3%). A dobogó harmadik fokára pedig Portugália került fel.

Ha 2024 első kilenc hónapját nézzük, akkor egyértelműen látszik, hogy nagyon erősen indult az év a magyar piacon, az első negyedévben Ciprus mögött a második helyen voltunk a tranzakciószám bővülését illetően, 26,8%-os növekedéssel, majd ez a második negyedévben még fokozódott, a 30%-os magyar piacbővülés egész Európában a legmagasabb volt. Onnan aztán egy kis lassulás jött, de még július és szeptember között is a kontinens élmezőnyében volt a növekedés.

A számok természetesen alátámasztják az Eurostatnak adatot szolgáltató KSH nemrég megjelent statisztikáit, melyek az első félév erőteljes piacbővülése után valamelyest lassulást mutattak a harmadik negyedévben. Az Eurostat adatai szerint negyedéves összevetésben 3,1%-kal csökkent a tranzakciószám a kiugró nyár eleji időszakhoz képest, ez a középmezőnybe tartozott Európában.

A harmadik negyedévben a szlovén lakáspiac produkálta a legrosszabb adatokat, ott 28,4%-kal esett vissza a forgalom az egy évvel korábbihoz képest. Írországban majdnem 15%-os volt a csökkenés, mellettük a finn, a francia és a dán piac mutatott lassulást éves alapon.

Ha 2023-at és 2024-et együtt vizsgáljuk, akkor az látszik, hogy volt honnan felívelnie a magyar piacnak, hiszen 2023-ban, főleg az év első felében, egész Európában az egyik leggyengébb teljesítményt mutatta. Érdekesség, hogy akkor éppen a most legnagyobb növekedést mutató Luxemburg lakáspiaci forgalma csökkent még nagyobb mértékben. Vagyis egyrészt azt mondhatjuk, hogy Európa egészének lakáspiaca igen hullámzó teljesítményt nyújtott az elmúlt két évben, másrészt a fenti tendenciákból látszik a bázishatás ereje, hogy egy-egy komoly zuhanás után mennyivel erőteljesebben tud növekedni a forgalom.

Magyar szempontból még egy érdekes adatot közölt az Eurostat: jellemzően a negyedik negyedév volt a legnagyobb forgalmú a nemzeti lakáspiacokon 2015 és 2023 között, a leglátványosabb kivétel viszont pont Magyarország.

Miközben más országokban hagyományosan az év eleje számít csendesebb időszaknak, nálunk éppen ezekben a hónapokban élénkült meg a piac. Ez elsősorban annak tudható be, hogy az elmúlt években a magyar lakástranzakciók bővülését többször fűtötték látványosan különböző lakáspolitikai intézkedések, melyek jellemzően január elején léptek hatályba.

JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Éppen ezért az év első hónapjaiban felbolydult kicsit a piac, ami a tranzakciószámok emelkedésében is látszott, míg ezzel ellentétben, a más országokban erősnek számító negyedik negyedévet nálunk a kivárás jellemezte.

Arra számítunk, hogy 2025-ben is tovább emelkedik majd a lakáspiaci tranzakciók száma részben az év elején bevezetett kormányzati programoknak köszönhetően. Az éves tranzakciószám akár a 150 ezret is elérheti a tavalyi évre prognosztizált 130 ezer után

 – mutatott rá Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

A várakozások szerint idén a lakossági állampapírok jelentős kamatkifizetése, az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások átmeneti felhasználhatósága, illetve egyéb kedvező támogatási- és hitellehetőségek mind-mind olyan tényezők lehetnek, melyek tovább pörgethetik a lakáspiacot, ennek jelei már az év első heteiben is látszanak.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 22. szombat
Beáta, Izolda
12. hét
Március 22.
A víz világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33