Éves összevetésben is jelentős lassulás látható, hiszen 2026 első negyedévében az áremelkedés mértéke 9,2 százalékra mérséklődött.
A 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv tizenegyedik pontja értelmében a kormány új, havi 150 ezer forintos lakhatási támogatás bevezetéséről döntött, melynek társadalmi egyeztetése a mai napon kezdődik meg. A kormány lehetőséget biztosít a munkáltatók számára, hogy a cafetériához hasonló, kedvezményes adózás mellett nyújthassanak lakhatási támogatást fiatal munkavállalóik részére
A javaslat szerint 2025. január 1-jétől válhat elérhetővé a támogatás, mely lehetőséget biztosít a munkáltatóknak, hogy kedvezményes adózás mellett béren kívüli juttatás formájában, havi150 ezer forintig, tehát éves szinten akár 1,8 millió forint összegben járuljanak hozzá fiatal munkavállalóik lakhatási kiadásaihoz. Az intézkedés a 35 év alatti fiatalokat célozza meg, akik albérleti díj vagy lakáshitel törlesztésére fordíthatják a támogatást.
Az új béren kívüli juttatási forma, a jelenlegi évi 450 ezer forintos kedvezményes felső értékhatár felett értendő, és a SZÉP-Kártyához hasonlóan rendkívül kedvező adózás mellett adható, így mindössze 28 százaléknyi adó terheli. Ez a lehetőség a munkáltatók számára is vonzó eszközt kínál munkavállalóik lakhatásának támogatására, teljesítményük elismerésére.
Az intézkedés a kormány Új Gazdaságpolitikai Akciótervének része, amelynek egyik pillére a megfizethető lakhatás biztosítása, melyet a munkáltatók által nyújtott támogatásokon keresztül is ösztönözni kell. Az ehhez kapcsolódó kormány által biztosított adókedvezmények jelentősen csökkentik a munkáltatói költségeket, így elősegítve az intézkedés széles körű alkalmazását.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







