Egy Atlanti-óceán felől érkező hidegfront jelentősen átalakítja Magyarország időjárását a hét közepétől.
A jövő hét elején egyre több helyen marad meg napközben is a köd, és a borult, felhős, ködös időben szitálásra, a fagyos tájakon ónos szitálásra kell készülni. Hajnalban mínusz 5 és plusz 3 Celsius-fok közötti hőmérséklet várható és a legmelegebb órákban is mindössze 2-7 fok lesz. A hét második felében megélénkül a szél, felszakadozik a felhőzet és vasárnap már többnyire napos idő várható, 7-15 fokos csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Hétfőn a köd, valamint a rétegfelhőzet csak nagyon lassan zsugorodik, és megközelítőleg az ország nyugati, délnyugati kétharmadán nagy területen maradhat meg egész nap, míg másutt naposra forduló idő valószínű. A borult, ködös vidékeken szitálás előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, ködös vidékeken 1-6, míg a napos tájakon 7-12 fok között várható.
Kedden szinte országszerte borongós, párás, ködös időre lehet számítani, csak kevés helyen süthet ki a nap. Néhol szitálás, a fagyos tájakon ónos szitálás előfordulhat. A szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 5 és plusz 3 fok között várható, a kora délutáni csúcsérték 2-9 fok között alakul.
Szerdán borult, párás, több helyen tartósan ködös idő várható, szitálás, a fagyos részeken ónos szitálás előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge marad. Kora reggel mínusz 5 és plusz 3, kora délután 2-7 fokra lehet számítani.
Csütörtökön többnyire borult, párás, néhol tartósan ködös idő várható, néhol szitálással, ónos szitálással. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz, a minimum-hőmérséklet mínusz 3 és plusz 3, a maximum 2-7 fok között várható.
Pénteken egyre több helyen felszakadozhat a felhőzet, számottevő csapadék nem lesz. Az északira, északnyugatira forduló szél megélénkül, néhol - nagyobb eséllyel a Dunántúlon - megerősödhet. A hőmérséklet kora reggel mínusz 3 és plusz 4, kora délután 2-10 fok között valószínű.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Szombaton már várhatóan a napos tájak lesznek túlsúlyban, csapadék nem valószínű, a déliesre forduló szél helyenként megélénkül. A hőmérséklet minimuma mínusz 4 és plusz 2, maximuma 6-12 fok között alakul.
Vasárnap többnyire napos idő várható csapadék nélkül, a délies szelet élénk lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet mínusz 3 és plusz 4, a csúcshőmérséklet 7-15 fok között várható.
Végveszélyben hazánk egyik legnépszerűbb tava: mihamarabbi beavatkozás kell, hogy ne tűnjön el a víz
Bár a kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született a Velencei-tó ügyében, ezek mindegyike komoly anyagi, jogi és környezetvédelmi akadályokba ütközik.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







