Fernando Alonso, a kétszeres világbajnok először jelezte nyilvánosan, hogy a 2026-os idényen túl is szeretne a Forma–1-ben maradni.
Hét civil szervezet egy 15 pontból álló javaslatcsomaggal radikális átalakítást szorgalmaz a fővárosi parkolási rendszerben. A cél a közlekedési dugók mérséklése, a parkolóhelyek igazságosabb kihasználása és több zöldterület kialakítása. A kezdeményezők szerint az álló autók jelentős helyet foglalnak el a közterületeken, amit sokkal hatékonyabban lehetne hasznosítani, ezért piaci alapú díjakat vezetnének be, miközben szigorítanák a parkolási engedélyek kiadását is.
A fővárosi parkolási rendszer gyökeres átalakítását javasolja hét civil szervezet, amely a Fővárosi Közgyűlés 2024. október 4-i ülésére készített elő egy 15 pontból álló javaslatcsomagot. A kezdeményezés célja a közlekedési dugók csökkentése, a parkolóhelyek könnyebb elérhetősége, valamint több tér biztosítása a zöldfelületeknek, gyalogosoknak és kerékpárosoknak.
A javaslat kiindulópontja, hogy az álló járművek akadályozzák a kerékpáros közlekedést, és a jelenlegi parkolási díjak nem tükrözik a közterület-használat valós értékét. A civilek szerint diszkriminatív, hogy az önkormányzat lemond a közterületen tárolt gépjárművek okozta bevételekről, ami hátrányosan érinti a gépjárművel nem rendelkező vagy azt magánterületen tároló lakosokat - írta meg az Index.
A koncepció lényege, hogy piaci alapú, közterület-menedzsment szemléletű megközelítéssel segítsék elő a közterületek funkcióváltását. A javaslattevők hangsúlyozzák, hogy "nem állampolgári jog a magántulajdonú gépjárművek ingyenes közterületi tárolása".
A tervezet szerint a parkolási engedélyek kiadását parkolási megváltási díjhoz kötnék, és erőteljesebben differenciálnák a háztartásonkénti első és második autó lakossági kedvezményét. A nem helyi lakosok parkolási díját a jelenlegi kétszeresére emelnék, míg a helyi lakosok esetében fokozatosan csökkenő kedvezményrendszert vezetnének be.
Szegő Judit, a Levegő Munkacsoport projektvezetője a javaslattal kapcsolatban kiemelte: "A helyi lakosok élhető környezete és a város átszellőzésének biztosítása is megköveteli, hogy minél több zöldfelület legyen a külső kerületekben is. A zöldfelületek kialakítását viszont nagymértékben nehezíti, illetve sok esetben ellehetetleníti, hogy a rendelkezésre álló területeket autók tárolására, parkolására használják."
A javaslat szerint a parkolási díjak jelentősen emelkednének, különösen a belső kerületekben. Például az A zónában az éves parkolási díj 2,4 millió forint lenne, amelyből kezdetben 98%-os kedvezménnyel 48 ezer forintot kellene fizetni az első autó után. Ez a kedvezmény azonban fokozatosan csökkenne az évek során.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A koncepció radikálisabb pontjai között szerepel, hogy a különösen környezetszennyező autók nem kaphatnának lakossági parkolási kedvezményt, sőt, bizonyos védett területekre be sem hajthatnának. A nagy méretű, jellemzően 2 tonna feletti össztömegű autók parkolási díjait pedig 100 százalékkal emelnék.
A javaslattevők hangsúlyozzák, hogy a parkolási díjakból származó bevételeket a lakosság életminőségének javítására fordítanák. Bár a fővárosi egységes parkolási rendszer megteremtése nem előfeltétele a koncepció megvalósításának, de jelentősen segítené azt.
A parkolásszabályozás átalakításáról szóló javaslatot hét civil szervezet - köztük a Levegő Munkacsoport, A Járda Gyalogosoké és a Közlekedő Tömeg Egyesület - dolgozta ki és terjesztette elő a Fővárosi Közgyűlésnek.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








