Fodor Zsóka élete ismét fordulóponthoz érkezett, a 84 éves színésznőnek ugyanis már a kilencedik alkalommal kell új otthont keresnie
Bürokráciából, jogszabály-követésből jeles, méltányosságból, emberségből elégtelenre vizsgázott nálam az Óbudai Parkolási Nonprofit Kft. Ha ugyanis elírod a rendszámot az SMS-ben, hiába jelzed azt az ügyfélszolgálatnak, méltányosságnak helye nincs!
Történt ugyanis, hogy a minap a III. kerület egyik fizetős zónájában indítottam parkolást SMS-ben, figyelmetlenségből azonban a rendszám utolsó számjegyét elütöttem. Egyértelmű hibámra azonban, amit a társaságnak el is ismertem, csak akkor jöttem rá, amikor visszatérve az autómhoz, a szélvédőn egy mikuláscsomag várt.
Miután rövid keresgélés után találtam olyan eseteket a sajtóban, hogy volt már rá precedens korábban egyes budapesti önkormányzatoknál, hogy hasonló és egyértelmű hiba miatt méltányosságból eltekintettek a pótdíjtól, billentyűzetet ragadtam, hogy méltányossági kérelmet nyújtsak be. A levélben leírtam, hogy tisztában vagyok azzal, hogy a fogyasztót terheli a gondos és figyelmes eljárás, éppen ezért a hibáért engem terhel ezen esetben a pótdíjfizetési kötelezettség.
Ugyanakkor felhívtam arra is a figyelmet, hogy a hiba egyértelmű, a parkolási adatbázisok és a korábbi parkolástörténet (az érintett mobilszámról rendszeresen indítok parkolást az adott zónában az ügyben érintett forgalmi rendszámra) ellenőrzése, amit a személyes bejelentés csak erősít, kellőképp igazolja, hogy azért a parkolóhelyért, amit használtam, valójában fizettem. Az Óbudai Parkolási Nonprofit Kft.-t ez azonban nem hatotta meg. Íme a válaszlevelük:
„Panaszát megvizsgálva tájékoztatjuk, hogy a 30/2010. (VI.4.) Főv. Kgy. rendelet 8. §-a és 48. §-a alapján nem lehetséges a várakozási- és pótdíj törlése, méltányossági jogkörrel Társaságunk nem rendelkezik, melyre tekintettel kérelmének nem áll módunkban helyt adni, panaszát elutasítjuk.
Ön téves rendszámra indított mobilparkolást, így a PKK932 frsz-ú gépjármű várakozási jogcímének ellenőrzése során 2024.07.29-én 10:47-kor ezen frsz-ú gépjárműre nem rendelkezett érvényes várakozási díjfizetéssel, ezért a pótdíj jogszerűen került kihelyezésre.
Mobilparkolás indítása során minden esetben ellenőrizni kell a zónakódot, rendszámot és a felségjelzést, mert az ebből eredő esetleges pótdíj követelések megfizetésének kötelezettsége minden esetben az ügyfelet terheli. A fentiek értelmében nem áll módunkban utólagosan beszámítani a várakozási díjat.”
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A végeredmény tehát: miután fizettem parkolási díjat, ki kell fizetnem pluszban a 3900 forintos pótdíjat is. A tanulság pedig, ahogy Csehov fogalmaz: "Korunk torz méltányossága éppen abban áll, hogy ranggal, érdemrenddel, nyugdíjjal nem a hivatalviselők erkölcsi érdemeit és szellemi képességeit jutalmazzák, hanem a szolgálatot általában, akármilyen minőségű volt is."
Nyilvánvaló persze az is, ha a jogalkotó nem hagy kiskapukat, akkor a bürokratáknak sincs más választasa, mint követni a paragrafusokat. Szerinted ez korrekt eljárás, vagy a rendeletek felülvizsgálatára lenne szükség? Szavazz!
Zseniális vagy teljes zsákutca? Teszten a nagycsaládosok Teslája: ezt kínálja 23 millióért Elon Musk
Az év elején érkezett meg Európába a Tesla Model Y hétszemélyes változata, amely a megszokott családi SUV-formát próbálja még tovább feszíteni.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







