A fogyatékossággal élő, valamint az egészségi állapotuk miatt korlátozott választópolgárok csütörtök 16 óráig igényelhetnek akadálymentes szavazókört.
Indul a bírságidőszak, csúnya csekket kaphatnak ezek a magyar háztulajok: egy apró figyelmetlenség is elég
Hat vármegyében: Bács-Kiskunban, Csongrád-Csanádban, Baranyában, Békésben, Hajdú-Biharban és Jász-Nagykun-Szolnokban is tűzgyújtási tilalom van érvényben.
Magyarországon két fokozottan erdőtűzveszélyes időszakot különíthetünk el. Az egyik kora tavasszal van, a hóolvadás után közvetlenül, amikor a kizöldülés előtt elsősorban rét- és tarlóégetések következtében gyullad meg az erdő, általában lombos erdőtelepítésekben és felújításokban okozva igen jelentős károkat.
A másik veszélyeztetett időszak a nyári hónapokra esik, amikor hosszabb csapadékmentes időszakok fordulnak elő, és a forró időjárási viszonyok következtében az erdei avar- és tűlevélréteg teljesen kiszárad.
A fokozott tűzveszély (tűzgyújtási tilalom) megállapítása, kihirdetése, és visszavonása a meteorológiai körülményektől, az erdőben található élő és holt biomassza szárazságától, valamint a keletkezett tüzek gyakoriságától függ.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Bírság is jár érte
Kertben égetni tehát, ha engedi az önkormányzat, akkor lehet. Viszont aki megszegi az adott helyen érvényes szabályokat, vagy a tűzgyújtási tilalom alatt gyújtana tüzet, az nagy tűzvédelmi bírságot is kaphat. A tűzvédelmi bírság kiszabására a szabálytalanságot észlelő tűzvédelmi hatóság jogosult. A tűzvédelmi bírság megfizetése ugyanakkor nem mentesít a büntetőjogi, illetve a polgári jogi felelősség, valamint a tűzvédelmi bírság kiszabására okot adó szabálytalanság megszüntetésének kötelezettsége alól.
A bírság 10, illetve 20 ezer forintról indul, de bizonyos esetekben akár a több milliós összeget is elérheti!
Az sem megoldás, ha egyszerűen az udvaron hagyja az ember a zöldhulladékot: a jelenlegi szabályozás szerint a helyi tiltó szabályok, vagy az esetleges általános tűzgyújtási tilalom miatt sem lehet felhalmozni a kertekben az éghető hulladékot (ágnyesedéket, leveleket, stb). A törvény szerint ugyanis az ingatlan tulajdonosa, használója köteles a területet éghető hulladéktól és további hasznosításra nem kerülő száraz növényzettől mentesen tartani.
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








