31 °C Budapest
Baierbrunn, Germany - June 27, 2014: Germany-Bavaria. Customs and tradition. Johanis fire at Saint Johns Eve.....

Kezdődik a csillagászati nyár, itt a nyári napforduló 2024-ben: tudnivalók, szokások, Szent Iván éji babonák

2024. június 19. 23:00

Egy évben kétszer kerül sor napfordulóra, egyszer nyáron, és egyszer télen. A dátum nem fix, a nap mozgása alapján egy naptári nappal előbbre vagy későbbre is tolódhat. A nyári napfordulóra 2024-ben például már június 20-án, magyar idő szerint 22:51-kor sor kerül. A téli napforduló is korán, december 21-én délelőtt lesz idén. Mutatjuk, mit kell tudni a nyári napfordulóról, milyen népszokások, hagyományok, hiedelmek kapcsolódnak hozzá.

A napforduló egy csillagászati kifejezés, mely azt a pillanatot fejezi ki, amikor a Nap pozíciója eléri legmagasabb pontját a pályáján északon a Ráktérítőhöz, délen a Baktérítőhöz képest. Ilyenkor fordulat következik be abban is, hogy milyen hosszúak lesznek a nappalok, illetve az éjszakák. A téli napfordulóig a Nap látszólag északról déli irányba halad, azt követően a mozgása délről északi irányú lesz. Vagyis 2024. június 20. után egészsen a téli napfordulóig, december 21-ig rövidülnek a nappalok. A nappalok hosszabbodásának időszaka tartott a téli napfordulótól a nyáriig.

Nyári napforduló 2024

A nyári napforduló az a pillanat, amikor a Nap-Föld középpontokat összekötő egyenes és az egyenlítő síkja által bezárt szög a legnagyobb értékét (kb. 23,5 fok) éri el a Nap északi félgömbön való elhelyezkedése mellett - írja a Wikipédia. Idén ennek időpontja június 20-ra esik, mely az északi féltekén a csillagászati nyár kezdetét is jelenti. A napforduló pontos időpontja világidőben (UTC) június 20-án, 20:51-kor lesz - vagyis Magyarországon 22:51-kor. A téli és a nyári napforduló ideje legtöbbször adott év június 21-én, és december 21-én következik be, azonban lehetnek eltérések. 2024-ben például a éppen a nyári napforduló ideje korábbra, 20-a éjjelre esik.

2024. június 20-án a Nap nagyjából 04:45 kel és 20:44-kor nyugszik majd Budapesten, Debrecenben 04:35-kor kel és 20:34-kor már nyugszik, Szegeden 04:47-kor kel csak, de 20:34-kor már nyugszik. Pécsen a csillagászati nyár első nappala 04:55-kor kezdődik és 20:42-kor váltja az éj, Sopronban szintén 04:55-kor kezdődik majd a nappal, de 20:55-ig még nem köszönt be az éj.

Nagyjából tehát 16 órán keresztül lesz világos.

A napfordulót követően idén egészen december 21-ig rövidülnek majd a nappalok, ezt viszont nem fogjuk elkezdeni azonnal érzékelni. Még sokáig számolhatunk sok világos órával, mire éreznénk a nappalok rövidülését.

Mikor kezdődik a nyári szünet 2024-ben? Mikor lesz az utolsó tanítási nap?

A nyári szünet időpontja csaknem egybeesik a napfordulóéval: a 2023/2024-es tanév 2024. június 21-ig, péntekig tart majd, ez lesz az utolsó tanítási nap. A pontos dátumok még a 2023. augusztus 22-én a Magyar Közlönyben megjelent 2023/2024-es tanév rendjéből derültek ki. Már azt is tudjuk, hogy a 2024/25-ös tanév 2024. szeptember 2-án kezdődik majd és 2025. június 20-án ér véget.

A nyári napfordulóhoz kötődő hagyományok, szokások, ünnepek és Szent Iván éjjele

A magyar népi szokások szerint már korábban is fontos ünnep volt a nyári napforduló, az egyik legpogányabb ünnepnek is tartják, viszont a kereszténység felvétele után a napfordulóhoz kötődő ősi hagyományokat Szent Iván - vagyis Keresztelő János - napjához kapcsolták. A Gergelynaptár szerint ez a nap már nem pontosan június 21-re esik, a június 23-a éjszakáját nevezik így Magyarországon.

A napfordulóhoz világszerte világi és egyházi ünnepek kapcsolódnak, mivel nemcsak a leghosszabb nappal, hanem a legrövidebb éjszaka is erre a napra esik. Az emberek számára a fény és a sötétség váltakozása mágikus eredettel bírt. A sötétség az elmúlást, a fény pedig a megújulást jelentette, ezért ezen a napon az emberek nagy tüzeket raktak, hogy elűzzék a sötétséget - írja a Wikipédia. Melchior Inchoffer 18. századi egyházi szerző szerint a magyarok már a 11. században (1026 körül) tűzgyújtással ünnepelték az Iván nap előestéjét. Bod Péter a Históriára utat mutató magyar lecsiconban három népszokás említ:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  • "A gyermekek szemetet, csontot egybeszednek, hogy azt megégessék és füstöt csináljanak, melynek ezt az okát tartják, hogy a tájban a pogányok a kutak körül tüzet szoktanak volt tenni, hogy a kígyók ne szaporodjanak ott, minthogy ez Szent János napja tájában szokott lenni, a keresztények – a tudatlanság is segítvén – a tájba tüzeket tettek, azokat által szökdösték és azt kívánták, hogy minden szomorúságuk égjen el.
  • Égő üszköket szoktak kezekben hordozni és azokkal a határokat kerülni, azt gondolván, hogy így áldatik meg az ő földeiknek termése.
  • Némely helyeken ezen a napon kerekeket forgatnak, amelyek azt jelentik, hogy a nap már az égen felső pontjára hágott és minden dolgok változnak." 

A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a keresztény ünnep magába olvasztotta mindazokat a hiedelmeket és rítusokat, amelyek különböző népeknél a nyári napfordulóhoz kapcsolódtak. Hazánkban a 16. sz. óta biztosan, de valószínűleg már régebben is örömtüzet gyújtottak ezen az ünnepen. A magyar régiségben a június hónapot Szent Iván havának nevezték. A tűzgyújtást tűzcsóvák forgatása (lobogózás) és hazánk egyes területein, főleg Nyitra megyében hosszú éneksorozat: a Szent Iván-i ének éneklése kísérte.

Más mágikus eljárások, cselekmények és hiedelmek vízzel, növényekkel, füvekkel, virágokkal, gyümölcsökkel kapcsolatosak.

Már Bod Péter említette azt a más népeknél is ismert hiedelmet, hogy ilyenkor a kutak és források vize körül füstöt támasztottak, hogy a sárkányok és kígyók mérgét elűzzék, továbbá üszögöket vittek a káposztás kertbe, hogy a hernyó a káposztát meg ne egye.

  • Az ünnep estéjén kötött koszorúnak egyes vidékeken különös erőt tulajdonítottak, s ezt a ház elejére szokták akasztani tűzvész ellen.
  • Az olyan anyának, akinek elhalt gyermeke, Szent Iván napja előtt nem szabad gyümölcsöt ennie.
  • A tűzugrálás alkalmából tűzbe dobott gyümölcsnek is fontos szerepe volt, mágikus tárgyként használták. A tűzben sült almát a gyermekeknek szórták, hogy egészségesek maradjanak; Szeged vidékén a fog- és hasfájás orvossága volt, Baranyában a sírokra is tettek a sült almából. Csongrádon azt tartották, hogy a tűzbe azért kell almát dobni, hogy az elhunyt rokonok is élvezzenek a gyümölcsből.

Szerelemvarázsló szerelmi praktikák és jóslások is fűződnek e naphoz, éppúgy mint esővarázslás. A Szent Iván-naphoz fűződő hiedelmek és szokások egyrészt a szomszéd népektől kerültek hozzánk, másrészt egyházi közvetítéssel. Érdekes, hogy a népi kultúrában a szlávos Szent Iván név használatos e nap és rítusai jelölésére a Néprajzi Lexikon szerint.

Szent Iván éjjelén sok nép hiedelme szerint különféle mágikus, mesés lények "bújnak elő" rejtekhelyükről, mint manók, koboldok, tündérek vagy boszorkányok. A varázslattal teli éjszakán a hagyományo szerint álom és valóság összekeveredhet - elég csak Shakespeare Szentivánéji álom című darabjára gondolni. Az északi népek esetében pedig ilyenkor vannak az úgynevezett fehér éjszakák.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ezen a szőnyegen jógázva már semmi sem választ el a természettől (x)

Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.

Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. július 22. hétfő
Magdolna
30. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Felújítási támogatás - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető lakásfelújítási támogatásról.
Most nem