Bár a fővárosi értékesítések továbbra is vezetik a piacot, ezek súlya érzékelhetően csökkent a vizsgált évek során
Nem csak Budapesten, hanem vidéken is jól látható az utóbbi időben az ingatlanok árának emelkedése - ez derült ki egy új kutatásból.
Országos átlagban közel 40 millió forintot szántak az idei évben otthonteremtésre a vásárlók, de a négyzetméterárak szerint akár kevesebb is elegendő lehet. A Duna House értékesítési adatai alapján készített körképében sorra vette, hogy mi kapható ma vidéken 30 millió forintos, a fővárosban pedig 40 millió forintos keretösszegből.
Itt folyt a kutatás
A vizsgálatba bevont vármegyeszékhelyek közül a 2022-es adatokkal ellentétben, az idei év első hét hónapjának tranzakciói alapján Miskolc került ki győztesként, itt kapható ugyanis 30 millió forintból a legnagyobb alapterületű, 82 m2-es használt lakás. Nem sokkal, mindössze 3 m2-rel maradt le a dobogó második helyezettje, Kaposvár, Somogy vármegye székhelye. A tavalyi év rekordere Békéscsaba volt, az átlagos négyzetméterárak emelkedése miatt azonban visszaszorult idén a harmadik helyre. A békési vármegyeszékhelyen 78 négyzetméteres lakást lehet vásárolni a megadott keretösszegből.
Bár az idei év eladásai alapján országos szinten a tavalyinál egy millió forinttal, átlagosan 39,7 millió forintra nőtt az ingatlanra fordított összeg, mégis jó hír az otthonteremtést tervezőknek, hogy a vidéki területeken akár 30 millió forintból is kapható élhető méretű ingatlan, a fővárosban azonban inkább 40 millió forintos kiadással érdemes kalkulálni
– részletezte Benedikt Károly, a Duna House PR-és elemzési vezetője.
A vizsgálatba bevont vármegyeszékhelyek közül a 2022-es adatokkal ellentétben, az idei év első hét hónapjának tranzakciói alapján Miskolc került ki győztesként, itt kapható ugyanis 30 millió forintból a legnagyobb alapterületű, 82 m2-es használt lakás. Nem sokkal, mindössze 3 m2-rel maradt le a dobogó második helyezettje, Kaposvár, Somogy vármegye székhelye. A tavalyi év rekordere Békéscsaba volt, az átlagos négyzetméterárak emelkedése miatt azonban visszaszorult idén a harmadik helyre. A békési vármegyeszékhelyen 78 négyzetméteres lakást lehet vásárolni a megadott keretösszegből.
Mi a helyzet a vidéki városokban?
A vidéki nagyvárosok közül közel azonos méretű ingatlanra futja 30 millió forintból Veszprémben, Székesfehérváron, Debrecenben és Szegeden. Az utóbbi településen letelepedő lakásvásárlók kaphatják az egyik legcsekélyebb méretű ingatlant a pénzükért, nekik be kell érniük a tavalyinál 5 négyzetméterrel szerényebb körülményeket biztosító, 48 négyzetméteres használt lakással, amennyiben mindössze 30 millió forintot fordíthatnak otthonteremtésre.
Nem minden vidéki nagyváros lakáspiacán tapasztalható azonban drágulás, a vizsgált vármegyeszékhelyek közül Tatabányán, Veszprémben és Győrben a tavalyinál 1-2 négyzetméterrel nagyobb ingatlan vásárolható idén a 30 millió forintos keretből, míg Pécsen a 2022-es adattal megegyezően, ezúttal is 55 négyzetméteres otthonra elegendő a megadott összeg. Kelet-Magyarországon zömében folytatódott az áremelkedés, kivétel ez alól Debrecen, ahol 41 négyzetméter helyett idén közel 50 négyzetméteres otthonra is futja
- tette hozzá a szakértő.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A családi házak tekintetében országszerte áremelkedést mutatnak az adatok, mindössze két településen, Tatabányán és Nyíregyházán lehetett az idei évben nagyobb kertes házat vásárolni, mint tavaly. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye székhelyén mindössze két négyzetméterrel járt jobban, aki 2023-ban vásárolt, ezzel szemben a bányavárosban majdnem egy teljes szobával, 11 négyzetméterrel többre, 87 m2-re elegendő a megadott büdzsé. A legnagyobb, 111 négyzetméteres ingatlanra Békéscsabán tehetett szert a vásárló 30 millió forintból, itt a tavalyihoz képest 16 négyzetmétert veszítettek az alapterületből az ügyfelek. Kaposváron és Miskolcon is csökkent az ingatlanméret, de még így is tekintélyes, 94, illetve 90 négyzetméteres házakat lehetett vásárolni a somogyi és a borsodi vármegyeszékhelyeken.
A vidéki vármegyeszékhelyek közül a családi házak tekintetében Debrecen számít a legdrágábbnak, a hajdú-bihari egyetemvárosban 30 millió forint mindössze egy 49 négyzetméter nagyságú házra elegendő, ez a tavalyinál 15 négyzetméterrel szerényebb méretet jelent.
Budapesten is drágulás van
Vidék után pedig következzen a főváros, ahol az élhetőbb méretű lakások és házak megszerzéséhez 10 millió forinttal szükséges emelni a tétet. A 40 millió forintos keretből kapható, legnagyobb budapesti lakás is közel ötödével kisebb, mint a vidéki csúcstartó. 2022-ben Pesterzsébet számított a legkedvezőbb árú kerületnek, idén azonban Csepelen lehet a legnagyobb, 67 négyzetméter alapterületű lakáshoz jutni 40 millióból. 64 négyzetméteres otthont vehet magának az a vásárló, aki Rákosmentét választja, Pesterzsébet pedig 62 m2-es lakásokat tartogat az itt letelepedők számára. Nem kell elkeserednie annak sem, aki inkább a budai oldalt preferálná, ugyanis még a lakásvásárlás szempontjából legköltségesebb II. kerületben is hozzá lehet jutni a megemelt összegből akár egy 29 négyzetméteres kislakáshoz, 30 millió forintból ugyanakkor már csak egy 22 négyzetméteres minigarzont lehetne kapni.
Az értékesített fővárosi családi házak adatai alapján a legtöbb kerületben alacsonyabb átlagos négyzetméterárakon keltek el ezek a típusú ingatlanok, mint tavaly. A kerületi átlagokat vizsgálva a kertes házakért idén 476-911 ezer forintos négyzetméterár között fizettek a vevők, tehát a megadott keretösszegből megvásárolható ingatlanméret a közel 50 négyzetmétertől a 80 négyzetmétert meghaladó házakig terjed.
A fővárosi településszerkezetből adódóan a családi házat keresők általában kénytelenek a peremkerületekben keresgélni. Mérsékeltebb kiadást és tágasabb életteret jelent, ha újpesti ház vásárlása mellett dönt az ügyfél, azonban, ha Pesttel szemben inkább Újbuda a nyerő, akkor érdemes megbarátkozni a nappali plusz egy hálós elrendezéssel
– részletezte Benedikt Károly.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Az első nyugdíj jóval alacsonyabb lesz az utolsó fizetésnél
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Itt az ősz, most sokan kezdenek el futni: mutatjuk, mire figyelj, hogy vágj bele
Októberben jön a SPAR Budapest Maraton® Fesztivál is: még te is fel tudsz készülni.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.