A hazai méhállomány mintegy 80 százaléka hetek óta alig jut természetes virágporhoz. A szakemberek szerint ennek 2027 tavaszán lehet igazán súlyos következménye.
Beütött a vízhiány a Pest melletti városban: érik a katasztrófa, sokan fürdeni, mosni se tudnak
Csütörtökön csőtörés történt a Pest vármegyei, Budapesttől mindössze 40 kilométerre fekvő Sülysápon, ám a településen még péntek reggelre sem állt helyre a vízközmű-szolgáltatás.
Csütörtök délután óta szünetel a vízközmű-szolgáltatás a Pest vármegyei Sülysápon – írja a Telex.hu. A lap egy olvasójától úgy tudja, hogy csütörtök délután 16 óra tájékán eltört a főnyomócső, így azóta nincs víz a településen. A Facebookon elérhető bejegyzések alapján a sülysápiak nem csak azt sérelmezik, hogy másfél napja nem jutnak vízhez, hanem azt is, hogy sem a vízművektől, sem a városvezetéstől nem kapnak rendes tájékoztatást azzal kapcsolatban, hogy mikor állhat helyre a szolgáltatás.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







