Horváth tapasztalt politikusnak számít. 1990-ben még az SZDSZ színeiben jutott be az Országgyűlésbe, majd 1992-ben átült a Fidesz soraiba.
Egy 30 éves, ukrán állampolgárságú férfit vett őrizetbe a rendőrség annak a 49 éves férfinek a meggyilkolásával kapcsolatban, akinek holttestére csütörtök éjjel találtak rá járókelők az erzsébetvárosi Klauzál téren.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2023. augusztus 10-én 0 óra 55 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapest VII. kerületében, a Klauzál téren holtan találtak egy embert. A BRFK az ügyben hajtóvadászatot indított, melynek eredményeként a bejelentéstől számított 11 órán belül azonosították az elkövetőt, majd a józsefvárosi rendőrök a Rákóczi téren még aznap elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit
A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken, a Police.hu oldalon közzétett közleménye szerint a 30 éves ukrán állampolgárságú férfi a bűncselekmény éjszakáján a Klauzál téren pénzt követelt padon ülő áldozatától. Mivel nem kapott, súlyosan bántalmazta a férfit, majd elvett tőle ötezer forintot. A nyomozók halált okozó testi sértés és rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a gyanúsítottat, majd őrizetbe vették, a gyanúsított nem tett vallomást. A nyomozás azt is megállapította, hogy a férfinak társa is volt, aki tétlenül végignézte a sértett bántalmazását, majd az elkövetővel együtt borozott az elvett pénzből. A 46 éves férfival szemben segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt indítottak büntetőeljárást.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








