A szakember szerint ilyen mértékű változást korábban még nem tapasztaltak a térségben.
Ma késő délután, este az Észak-Dunántúlon és az Északi-középhegységben előfordulhat zivatar - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapja. Holnap napközben az északkeleti és északnyugati tájakon kedvezőbbek a feltételek zivatarok kialakulásához.
8 vármegyében elsőfokú riasztás van érvényben zivatarveszély miatt, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Vas, Veszprém megyék érintettek.
Északon több, délen kevesebb gomoly- és fátyolfelhő lesz az égen. Ma főleg az Észak-Dunántúlon és északkeleten fordulhat elő néhány zápor, zivatar. Éjszaka és holnap is északon lesz több, délen pedig kevesebb a felhő, zápor, zivatar elsősorban az ország északi felében fordulhat elő. A nyugatias szél többfelé megélénkül, ma helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 19 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 27 és 33 fok között alakul.
Péntek estétől szombat reggelig a déli megyékben inkább fátyolfelhők, míg északabbra több és vastagabb felhő lesz az égen, amelyekből inkább csak egy-egy zápor alakulhat ki. A légmozgás mindenütt mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 19 fok között alakul.
Szombaton napközben Északon lesz több, délen pedig kevesebb a felhő, zápor, zivatar elsősorban északon fordulhat elő. A nyugatias szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között alakul.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Vasárnap vastagabb, frontális felhőzet vonulhat át északnyugati irányból délkelet, kelet felé. Délután északnyugat felől már egyre többfelé kisüthet a nap. Sok helyen előfordulhat eső, záporeső, zivatar. A csapadékrendszer nyugati irányból kelet, délkelet felé helyeződik. Helyenként megélénkül az északnyugati szél. Zivatarban erős lökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet 14, 20, a maximum általában 22 és 27 fok között, délkeleten 30 fok körül valószínű.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






