20 °C Budapest
Egymilliárdnyi áfát csalt el a bűnbanda: kattant a bilincs az összes gyanúsított kezén

Egymilliárdnyi áfát csalt el a bűnbanda: kattant a bilincs az összes gyanúsított kezén

MTI
2023. május 11. 12:31

Milliárdos áfacsalás miatt tartott összehangolt akciót a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): hét embert gyanúsítottként hallgattak ki, közülük két embert őrizetbe vettek a nyomozók - közölte a hatóság csütörtökön

A közlemény szerint a NAV Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt indított eljárást több, fuvarozási tevékenységet végző cégnél.

A gazdasági társaságok különböző adminisztratív szolgáltatásokról kiállított fiktív számlákat fogadtak be, amelyek mögött nem állt tényleges gazdasági teljesítés. Így csökkentették jogosulatlanul áfafizetési kötelezettségüket, ezzel több mint 1,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.

A NAV nyomozói járőrök közreműködésével az országban több helyszínen, összehangoltan hajtottak végre kényszerintézkedéseket.

A bűncselekménnyel okozott vagyoni hátrány megtérítése érdekében a nyomozóhatóság gépjárműveket, bankszámlapénzt foglalt le, valamint ingatlanokat vett zár alá. Az egyik helyszínen a kutatás során online és fizikai (hardware) pénztárcákból különböző típusú kriptovaluták is előkerültek, amelyeket szintén lefoglaltak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A nyomozók az akcióban több mint 650 millió forintnyi vagyont biztosítottak. Hét embert gyanúsítottként hallgattak ki, közülük két embert őrizetbe vettek, akiknek a letartóztatását elrendelte a bíróság - áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 24. vasárnap
Eszter, Eliza
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 23. 19:18