A forintnak jó hetei voltak mostanában, de az óvatosság most sem árt: a piacokon már mozgolódás jelei látszanak.
Korábban bemutattuk, hogy hova költözik az elit Debrecen városában, most pedig azt vettük górcső alá, melyek a legolcsóbb utcák Magyarország 3. legnagyobb településén. Nincs nagy meglepetés, a Hajdú-Bihar megyei székhelyen is komoly a szórás a lakásárakban, Debrecen városának legolcsóbb utcáiban már 500 ezer forint alatt is hozzájuthatunk ingatlanhoz, sőt a legfrissebb adatok szerint a legolcsóbb lakásokat 300 ezer forint alatt vásárolhatjuk meg négyzetméterenként.
Nemrég, „Ez a 20 legdrágább utca a debreceni ingatlanpiacon: szinte pesti áron mennek a lakások” címmel megjelent cikkünkben már bemutattuk a baranyai megyeszékhely gazdagabb területeit. Most pedig a másik véglet, azaz azok az utcák következnek, ahol a legolcsóbban lehet most lakóingatlant vásárolni. Mielőtt azonban előre szaladnánk, idézzük fel korábbi anyagunkból, hogy Debrecen városa milyen átlagos lakáspiaci mutatókkal bír.
Nos, a KSH-nál elérhető, hivatalos tranzakciókból származó NAV-adatok alapján 2022 második negyedévében átlagosan 592 415 forintot kértek Debrecenben egy négyzetméternyi lakóingatlanért. Ugyanakkor az ingatlan típusa szerint komolyabb szórás is megfigyelhető a fajlagos árakban és természetesen a tranzakciószámokban is.
Lapunk megkeresésére az ELTINGA összeállított egy részletesebb adatsort, amely alapján megállapítható, hogy 2022 második negyedévében a használt tégla lakások négyzetméterenként 620 133 forintért (538 tranzakció alapján), míg a panellakások 574 771 forintos fajlagos áron (451 tranzakció alapján) keltek el Debrecenben; a családi házakért pedig 518 424 forintot kértek (94 tranzakció alapján) a tulajdonosaik négyzetméterenként Hajdú-Bihar megye székhelyén.
Ez tehát a nagy átlag. Kérdés ugyanakkor, mit mutatnak a mélyebb statisztikák. A lakáspiaci elemzések ugyanis jellemzően megye, város, esetleg városrész (pl. kerület) bontásban vizsgálják a különböző statisztikai mutatókat, míg utca szerinti mélységben - bár rendelkezésre állnak ilyen adatok is - nem nagyon készül felmérés. Pedig egy erősebb nagyítóval vizsgált lokációelemzés kiválóan megmutatja, hogy a lakáspiaci mutatók egészen komoly kilengéseket is képesek produkálni.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Hogy ezt igazoljuk, a Pénzcentrum ezúttal a KSH nemrég megjelent kiadványából, azaz az "Ingatlanadattár, Magyarországi lakásárak, 2005-2021" adatsorából mutatja, hogy melyek voltak 2021-ben Debrecen legolcsóbb utcái. Fontos leszögeznünk, hogy a 2021-es a legfrissebb adat az utcákra vonatkozóan, így Debrecen város egészére vonatkozó 2022-es átlagárakkal történő összehasonlítás csak hozzávetőleges lehet. Továbbá az alábbiakban közölt áradatok kapcsán fontos azt is kiemelni, hogy a komoly kilengéseket a tranzakciók darabszáma (összesítésünk valós lakáspiaci tranzakciók alapján készült) és egy-egy extrém tranzakció is komolyan torzíthatja. És akkor nézzük a Debrecen legolcsóbb utcáit.
A 20 legolcsóbb utca a debreceni ingatlanpiacon:
- Barcaság utca (261 ezer forint/nm)
- Császár Péter utca (278 ezer forint/nm)
- Fiákeres utca (281 ezer forint/nm)
- Szepesi utca (282 ezer forint/nm)
- Baross utca (288 ezer forint/nm)
- Cserepes utca (361 ezer forint/nm)
- Zrínyi utca (362 ezer forint/nm)
- Kőfaragó utca (371 ezer forint/nm)
- Elek utca (375 ezer forint/nm)
- Csap utca (375 ezer forint/nm)
- Vas Gereben utca (379 ezer forint/nm)
- Borz utca (386 ezer forint/nm)
- Trombitás utca (386 ezer forint/nm)
- Erzsébet utca (387 ezer forint/nm)
- Krónikás utca (388 ezer forint/nm)
- Március 15. utca (392 ezer forint/nm)
- Alkotás utca (396 ezer forint/nm)
- Víztorony utca (398 ezer forint/nm)
- Lahner utca (400 ezer forint/nm)
- Erdőhát utca (406 ezer forint/nm)
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- „A magyar bor sikere közös érdek” – megkezdődött a 43. országos borverseny
- Célzott csapást mért az USA Kínára, a villanyautókról van szó
- Szoboszlai Dominik egy régi-új csapattársat kaphat az új vezetőedző által
- Kinevezte az új kormányát Vlagyimir Putyin
- Majoross Gergely: az egészséges elégedetlenség jó motorja lesz a jégkorong-válogatott fejlődésének
- Lemondott Laskod traktorral biciklist gázoló alpolgármestere