22 °C Budapest
Budapest, 2022. június 27.A VI. kerület Aradi és a Jókai utca keresztezõdésében található ötszintes épület (k), amelynek homlokzati fal és tetõszerkezeti elemei dõltek az utcára és parkoló autókra 2022. június 27-én. Az omlás az épület tetejérõl indult el, amely magával sodorta az alatta lévõ erkélyek párkányzatát is, a törmelék a Jókai utcán parkoló gépkocsikra, illetve az úttestre zuhant.MTI/Mihádák Zoltán

Horror pénzért árulják a Jókai utcai házomlás lakásait: ki kaszálhat ezen nagyot?

2023. március 6. 10:15

Több száz millió forintért hirdették meg annak a budapesti, Jókai utcai háznak a lakásait, melynek homlokzata tavaly nyáron omlott le - közölte a Blikk.

Több száz millió forintért hirdették meg annak a budapesti, Jókai utcai háznak a lakásait, melynek homlokzata tavaly nyáron omlott le. A balesetben négy ember sebesült meg. Közülük hárman könnyebb, a Budapesti Operettszínház egyik táncművésznője pedig életveszélyes sérülésekkel került kórházba. A koponyaműtéten is átesett 26 éves balerina még mindig nem épült fel minden sérüléséből. A  leomló törmeléktől több parkoló jármű is összetört. 

A Blikk szerint összesen tizenöt lakást árulnak, négyzetmétereként átlag 2,3 millió forintért. Ezek 60 és 163 négyzetméteres alapterülettel rendelkeznek, így az áruk 150 és 400 millió forint között mozog.

A szörnyű házomlás után új födémet kapott a ház, ami azonban huzamosabb ideig engedte át az esővizet, tönkretéve az alatta épült gyönyörű polgári lakásokat. A ház egyik lakója elmondta , hogy a tetőszerkezet omlása miatti beázás már megszűnt, mivel felettük a ráépítések tetőrésze már elkészült. A beázott lakások közül azokat már elkezdték felújítani, amikben nem lakik senki, de a többi lakóval az egyeztetésekre még nem került sor. 

Arról, hogy a ráépítések hogyan állnak, egyelőre nem lehet többet tudni, mert azt nem látni. Az elkészült külső falak ellenben jól látszanak. Az új lakásokat már árulják, de ez általában megszokott módszer a lakáspiacon – tudták meg az egyik lakótól.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Fotó: Mihádák Zoltán, MTI/MTVA 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
36. hét
Szeptember 6.
Bányásznap
Szeptember 6.
A nagyszülők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 5. 19:20