16 °C Budapest
Man working on a laptop at home

Könnyű kijátszani a rezsiemelést: így fűtés nélkül is jópár fokkal melegebb lehet otthon

2022. december 30. 19:02

Az idei évben rengeteg dolog történt, a híreket uralta a rezsiemelés, a számlák fizetésének módja, üzletek bezárása, az adóváltozások és persze a vásárlással és oktatással kapcsolatos témák is. Összeválogattuk a Pénzcentrum idei évének 10 legolvasottabb cikkét!

Széles skálán mozgott az idei témaválasztékunk, a legolvasottabb híreink között jelen voltak a vásárlással kapcsolatos témák, a munkakeresés, munka világával kapcsolatos hírek, a rezsiemelés, az oktatás. Most összeszedtük a 2022-es év legolvasottabb cikkeit a Pénzcentrumon.

Július 13-án súlyos bejelentést tett a kormány, amely az év hátralevő részében uralta az emberek életét, és a hírfolyamot is. Ugyanis a kormány bejelentette, hogy részlegesen eltörlik a rezsicsökkentést. Gulyás akkori bejelentése szerint a rezsicsökkentett árat a lakossági átlagfogyasztásig biztosítják.

A miniszter sajtótájékoztatóját azzal kezdte, eljött az idő, hogy energiaveszélyhelyzetet hirdessenek Magyarországon, ugyanis egy év alatt a világpiacon az áram ára ötszörösére, a gázé pedig hatszorosára emelkedett.

Nem lesz gáz télre Európa nagy részében

- folytatta Gulyás, aki ezután azt is bejelentette, hogy a kormány 7 intézkedéssel fékezné meg az energiaválságot. Mivel a kormány új döntése szembe ment a korábban hangoztatott rezsivédelmi programmal, így nem meglepő, hogy alábbi cikkünket százezrek olvasták el:

A rezsipánik az egész évet uralta, rengeteg intézmény kényszerült a télen bezárásra, kényszerszünetre, többek között az iskolák is. Az idén különösen korán elkezdődött a fűtési szezon is, ami sokunk pénztárcáját viseli meg. Fűteni viszont muszáj, még ha csak 18 fokig is tekerjük fel a hőmérőt, hogy ne kelljen vagyonokat fizetnünk. Azonban pár trükkel mi is csökkenthetjük a rezsit úgy, hogy a lakásunkban azért kellemes meleg maradjon.Számos cikket írtunk a témában, de a legtöbb olvasónkat alábbi írásunk érdekelte:

A karácsonyi szezon sztárjai

Nem meglepő, karácsony körül már két éve slágerajándéknak számít a Lidl Fakonyha, amelyet idén is rengetegen kerestek. A karácsonyi szezon közeledtét mi sem jelzi jobban, mint hogy a boltokban megjelennek a szezonális termékek, amelyek közül évek óta népszerű termék a játékkonyha, ami sok üzletláncnál csak ebben az időszakban elérhető, ráadásul jellemzően hamar elkapkodják ezt a terméket. Nem csoda, hogy sok szülő megőrül a játékkonyháért, hiszen A Lidl-s játékkonyhák esetében

Az idei karácsonykor is akkora sztár volt a Lidl Fakonyha, nem meglepő, hogy az alábbi cikkünkre rengeteg olvasónk kattintott:

Van, ami megnyitott, van, ami bezárt

Az idei év fő témája a rezsiemelés és az infláció volt, ami rengeteg vendéglátóipari egységet és üzletet is érintett. Több étterem és cukrászda kényszerült bezárásra, ebből az egyik legszívenütőbb az volt, amikor 5 év után áprilisban bezárt az egyik legismertebb, a főváros budai és pesti oldalán is működő csomagolásmentes élelmiszerlánc, a Ligeti Bolt.

Az idei bezárások kapcsán sokan követték azt, hogy éppen hol húzták le a rolót, a témában ezt a cikkünket olvastátok a legtöbben:

A bezárás oka ismeretlen ugyan, ám szerencsére nem kell így sem csomagolásmentes bolt nélkül maradni, mert egyre több ilyen üzlet nyílik a fővárosban és vidéken is egyaránt.

Ennek ellenére pár üzletnek konkurenciája is akadt, ugyanis hazánkban is megnyílt a Tedi. A non-food szegmensben Magyarországon versengő Pepcónak és KIK-nek komoly vetélytársha lehet ez a német üzletlánc, a TEDi ugyanis áprilisban egy pesti plázában nyitott üzletet. A termékkínálat alapján ebben a boltban is szinte minden kapható a lakberendezési tárgyaktól kezdve a játékokon, irodaszereken át egésze a kozmetikumokig.

Mivel sok magyar szereti a Pepco és KIK üzleteket, nem meglepő, hogy az új üzlet nyitása is rengeteg olvasónkat érdekelte:

Nagyot mentek a bűnügyi hírek is

Kiemelt híreink közé tartoztak a jogosítvánnyal kapcsolatos hírek is. Tavaly május óta bűncselekménynek számít, ha valaki úgy ül volán mögé, hogy közben eltiltották a járművezetéstől. A rendőrség közlése szerint 2 198 esetben intézkedtek "Járművezetés az eltiltás hatálya alatt" bűncselekmény miatt. Ha a valaki eltiltás hatálya alatt mégis volán mögé ül, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - amennyiben bíróság vette el a jogsit, akkor az illető bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A jogosítvánnyal, autóvezetéssel kapcsolatos híreket is rendszeresen követtük, a témában pedig ezt olvasták a legtöbben:

Teljes a káosz az oktatásban

Idei vezető cikkeink között szerepeltek az oktatással kapcsolatos hírek, különösen mert ennyire kaotikusra már régen sikeredett a tanév.  A rezsiemelés, a pedagógussztrájk és a kényszerszünet ugyanis rengeteg szülőben vetett fel kérdéseket. Mivel szeptemberre már tombolt az infláció, és a drágulás, így mi is megkérdeztük a szülőket az Iskolakezdési felmérésünkben, hogy miből finanszírozzák az idei évben az iskolaszereket, valamint, hogy mennyire elégedettek az oktatással.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Kiderült, hogy a csaknem 9000 válaszadó szülő többsége elégedetlen az oktatás színvonalával, és érzi úgy, hogy bizony különóra nélkül a nyelvvizsga sem lenne meg a gyerekének.

Az oktatással kapcsolatos híreket is rengetegen követték, a témában rengetegen olvasták az iskolakezdésről készült anyagunkat is:

Szeptembertől szinte hétről-hétre hallani lehetett olyan iskolákról, amelyeknek az alapvető működésre sincs anyagi keretük, nincs pénz a felújításokra, eszközök beszerzésére, és egyre jobban támaszkodnának az intézmények a tankerület helyett a szülőkre. Bár az iskolák nem szedhetnének osztálypénzt, mégis bevett szokás, hogy év elején a szülők, önkéntes alapon pénzt gyűjtsenek az extra kiadásokra. Az idei év azonban más, hiszen egyre több iskoláról hallani, akiknél az extra kiadásokba beletartozik a rezsi, az általános felszereltség, vagy éppen a felújítás is.

Megkérdeztük a Belügyminisztériumot a kialakult helyzetről, és arról, hogy igaz-e a hír, miszerint a tankerületeknek nincs elegendő anyagi forrása az apróbb felújításokra sem. Válaszukban írták, hogy

a köznevelési intézmények felújítása folyamatosan történik, a 2018–2022 közötti kormányzati ciklusban 4 576 fejlesztés indult el közel 983 milliárd forint értékben - többségük már megvalósult. Az ukrán-orosz háború és a brüsszeli szankciók miatt egyes felújításokat át kell ütemezni.

Az iskolákban, és a suli kezdéskor aktuális káosz is rengeteg olvasónkat érdekelte, a témában az alábbi cikkünket olvasták több százezren:

Hozzátették, hogy az iskolák működőképessége biztosított. Nincs tudomásuk olyan intézményről, ahol az oktatás zavartalansága és biztonsága a felújítás késése miatt veszélyben lenne. A rezsipánik egyik legdurvább hozománya pedig a hosszabb téli szünet, amelyet több iskola oldott volna meg úgy, hogy öt helyett hat napot járjanak a gyerekek iskolába.

Korábban szavazást indítottunk ugyanis a témában, és a közel 12 ezer szavazat alapján elmondható, hogy a válaszadók 80 százaléka nemmel válaszolt a kérdésünkre, és csak 20 százalék támogatná az ötletet.

Az ügy kapcsán a Belügyminisztérium a Pénzcentrumnak arról beszélt: az egyházi fenntartású oktatási, nevelési intézmények fenntartói körébe tartozó kérdésekről nem formál véleményt. Állami iskolában ilyen döntés nem született. A tárcának nincs központi iránymutatáa az ügyben, csupán a jogszabályok betartását kérik az intézményektől. A köznevelési törvény egyébként lehetővé teszi a 6 napos tanítás bevezetését - erről pedig az alábbi cikkünket olvasták a legtöbben:

A rosszul megszervezett oktatás pedig a diákokat akár életük végéig is elkísérheti. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) idén nem csak a népszámlás miatt gyűjtött adatokat, hanem részt vettek egy nemzetközi projektben is, mely a felnőtt lakosság képességeit vizsgálja. Ennek során a munkaképes korúak írási, olvasási, számolási, valamint problémamegoldó készségeit vizsgálták. Janák Katalin, a KSH Életminőség-statisztikai főosztály vezetőe elmondta, hogy ezen túlmenően valamennyien képet kapunk arról, hogy mik azok a kompetenciák, amik a munkaerőpiaci sikerességhez szükségesek, és ennek alapján mik azok, amiket esetleg fejlesztenünk kell.

Kiemelte, hogy Magyarországon a problémamegoldás területén a két legmagasabb készségszintet elérők aránya 28,5% volt hasonló az OECD országokra jellemzőhöz (29,7%). A nemek között nem volt lényeges különbség, ugyanakkor ezen a területen az életkori lejtő erősen érvényesült, a fiatalabb korosztályok számottevően jobb eredményeket értek el az idősebbeknél.

Csak a három alapkészséget vizsgáltuk, ezt nézve pedig számolási képességben egyértelműen jobbak vagyunk, mint az OECD átlag. Olvasási készségben az átlagszintet hozzuk, a problémamegoldás IT-környezetben szintén nagyjából megegyezett az OECD-átlaggal

- tette hozzá.

Ami különbség volt, hogy – összhangban a PISA-felmérésekkel – a felnőttek esetében is nagyon meghatározó a szülők iskolai végzettsége, Magyarországon a szülők iskolai végzettsége és az elért eredmények között sokkal szorosabb korreláció van, mint az OECD-országok körében általában

A munkavállalás, készségek fejlesztése is fontos téma volt az idei évben, ehhez a legolvasottabb idei anyagunk az alábbi volt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem