Fontos rámutatni, hogy nem minden közhiedelemből táplálkozó megoldás olyan hatékony eszköz a spórolásra, mint gondolnánk.
Az idén különösen korán elkezdődött a fűtési szezon, ami sokunk pénztárcáját fogja megviselni. Fűteni viszont muszáj, még ha csak 18 fokig is tekerjük fel a hőmérőt, hogy ne kelljen vagyonokat fizetnünk. Szerencsére azonban vannak olyan, filléresnek számító trükkök, amig segítségével jelentősen nem csak energiát takaríthatunk meg, de a hőérzetünk is jelentősen javulni fog.
Szeptember elején megérkeztek az első, már emelt rezsiárakkal számolt csekkek, amikor a fűtési szezon még nem érintett minket. Mostanra azonban megérkezett a rosszidő, így a legtöbb otthonban kénytelen-kelletlen feltekerték a fűtést, de sajnos a legtöbb házban koránt sem megfelelő a szigetelés, ezért sokan már ezért a pár hétért is kisebb vagyont fognak fizetni.
Bár a magyar otthonok közel 80 százalékára ráférne az energetikai korszerűsítés, de ezt a legtöbben nem engedhetik meg maguknak, vagy későn kapcsoltak és a több hónapos várólisták végén vannak. Összeszedtünk most pár olyan tanácsot, amiknek a kivitelezéséhez nem szükséges milliókat fizetni, mégis segítségükkel jelentősen megnőhet a hőérzetünk és csökkenhet a számlánk.
Játszunk a színekkel!
Nem mindegy, hogy telente milyen színekkel vesszük körbe magunkat otthon. A hideg színek ugyanis jóval hűvösebb hatást keltenek, mint a meleg árnyalatok. Érdemes ezért utóbbival körbevennünk magunkat otthon, mert így pszichésen is jobban fogjuk érezni magunkat.
Ha nem is akarjuk átfesteni most a teljes házat válasszunk kiegészítőknek földszíneket (vörös, sötétzöld, narancssárga), amiknek a segítségével otthonosabbá varázsoljuk a lakásunkat. Ráadásul azzal, hogy pokrócokkal, díszpárnákkal vesszük magunkat körbe két legyet ütünk egycsapásra: ezek a kiegészítők jól melegítenek is.
Párásítsunk!
Azzal, hogy megtartjuk az optimális páratartalmat a lakásban nem csak az egészségünknek teszünk jót, hanem a hőmérsékletet is befolyásolhatjuk, hacsak érzetre is. A magasabb páratartalmú levegőt ugyanis sokkal melegebbnek érezzük.
Azt lehet mondani, hogy egy átlagembernek a 40-60 százalékos páratartalom a megfelelő az egészségünk és a komfortérzetünk szempontjából. Persze érdemes lehet kísérletezni, hiszen az, hogy miben érezzük jól magunkat nagyban függ attól is, hogy mekkora a szoba, vagy milyen idősek vagyunk.
A legegyszerűbben úgy tudjuk növelni a páratartalmat, ha vízzel teli tálakat teszünk le szerte a lakásban a radiátorok tetejére. Persze jelentősen esztétikusabb, ha veszünk ezekhez megfelelő gipsz vagy kerámia párologtatókat, amiket kampóval tudunk rögzíteni, de pár ezer forintért már elektromos változatot is vehetünk. A párásításban nagy segítséget jelentenek a növények is, így érdemes minden szobába elhelyezni egyet, de inkább többet.
Ne csukd be a sütőt!
Érdemes lehet a sütőt úgy hűteni, hogy miután elkészült az étel nyitva hagyjuk résnyire, így az onnan kijövő hővel is kicsit segíthetünk felfűteni a konyhát, de ugyanebből az indokból érdemes a forró vizet nem azonnal kiönteni, hanem hagyni párologni.
Csukjuk be az ajtókat!
Egy kis lakásnál is fontos lehet, de egy nagyobb házban, ha spórolni akarunk elengedhetetlen az, hogy a szobák ajtajait csukjuk be mindig. Azzal ugyanis, hogy leválasztjuk egymástól a tereket sokat tudunk spórolni, hiszen egy kisebb alapterületű szobát sokkal könnyebben tudunk felfűteni.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ha nem tudunk mindig arra figyelni, hogy becsukjuk magunk után az ajtót, akkor érdemes venni egy készüléket, ami automatikusan becsukja azt utánunk. Ez mindössze egy pár ezer forintos befektetés, de a jelenlegi energiaárak alatt 1-2 hónap alatt is visszatérülhet.
Mindezek mellett érdemes megfontolni, hogy melyik szobát mennyire akarjuk felfűteni: ha van olyan, amit nem, vagy csak alig használunk érdemes lekapcsolni a fűtést, vagy lentebb tekerni abban a szobában. Ha pedig nem lehetséges minden ajtót csukva tartani, arra mindenképpen figyeljünk oda, hogy azoknak a helyiségeknek az ajtaját, amit egyáltalán nem fűtünk (mint a kamra például) mindig tartsuk csukva. A hideg levegő ugyanis beáramlik a meleg szobába, így sokkal több energiát használunk el arra, hogy felfűtsük a házat.
Játék a radiátorral
Érdemes lehet különböző módszerekkel növelni a radiátorunk hatásfokát. Ilyen lehet az, hogy ha befedünk egy kartonlapot alufóliával teljes terjedelmében, vagy veszünk hővisszaverőfóliát és a radiátorok mögé tesszük. Ezzel, az alapvetően nem túl esztétikus megoldással ugyanis visszasugározzuk a hőt a szobába, ami sokkal könnyebben fel fog melegedni.
A másik módszer az, hogy a radiátor fölé felszerelünk egy polcot. Ez ugyanis megakadályozza majd, hogy a meleg levegő a plafon felé áramoljon ahelyett, hogy a szoba belseje felé vegyék az irányt. Arra viszont figyeljünk, hogy a polcot ne közvetlenül a radiátor fölé tegyük, így ugyanis a meleg levegő nem fog tudni cirkulálni.
Szigeteljünk
Ha már nincs is időnk vagy pénzünk egy teljes körű nyílászárócserére érdemes az ablakokat ennek ellenére is szigetelni kicsit. Ha rés van rajta, akkor sokat segíthetnek az öntapadós szigetelőcsíkok, amiket mi magunk is fel tudunk helyezni. Ráadásul ma már többféle méretben is lehet kapni, így a nagyobb réseket is betömhetjük vele. Másik remek módszer a ablakfólia, aminek a felhelyezése már egy kis kézügyességet is igényel, de így sem nagy ördöngösség. A matricák segítségével az üvegnek növelhetjük a hőszigetelő hatását.
A hő egy jelentős része a padlón keresztük szokott távozni a rosszul szigetelt otthonokban, így érdemes szőnyegeket teríteni le mindenfele, legalább a fűtési szezon idejére. Nem kell itt óriási kiadásokra gondolni, bőven elegendő, ha rongyszőnyegeket fektetünk le szerte a lakásban.
Szereljünk fel függönyöket
Sokat segíthet, ha sötétítőfüggönyöket teszünk fel az ablakokra, amiket csak akkor húzunk el, ha éppen süt kint a nap. Ha be van húzva egy vastagabb függöny ugyanis remek szigetelő lehet, de éjjel érdemes a redőnyt is behúzni, ami az ablakon szintén egy plusz szigetelőréteg lehet.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.