16 °C Budapest
new built house in construction

Ilyen házat épít most a legtöbb vidéki: teljesen más megy, mint Pesten

2022. augusztus 16. 08:15

A Fókuszban a megyék című kiadványa szerint, az országos tendenciával ellentétben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élénkült a lakásépítési kedv 2022 I. negyedévében.

A lassulás első jelei láthatóak a használt lakások piacán, amelyen egyelőre nem okoztak felfordulást az új rezsiszabályok- derült ki az ingatlan.com elemzéséből, amely több mint 200 ezer ingatlan kínálati adatai alapján bemutatja, hogy az új rezsiszabályok előzetes bejelentése előtti és utáni három hétben hogyan változott a kereslet és a kínálat. Az összefoglalóból az is kiderült, hogyan alakultak a panel- téglaépítésű lakások és családi házak átlagos négyzetméterárai.

Rövid távon egyelőre okoztak elmozdulást az új rezsiszabályok, amelyek szerint  az átlag feletti fogyasztásra a korábbinál magasabb díjak vonatkoznak. Változásra több hónapos időtávon lehet számítani. Várhatóan a novemberi, decemberi számlákból derül majd ki, hogy egy-egy lakásnál mennyire sikerült takarékoskodni vagy mennyire emelkedhetnek a fenntartási költségek. Az ehhez köthető lakáseladási és lakásvásárlási hullámra, amelynek keretében takarékosabb lakóingatlan után nézhetnek a tulajdonosok, csak 2023 elején lehet számítani. Az elemzés szerint az elmúlt három hét során a kereslet alig változott a használt lakások piacán, az eddig megszokott enyhe csökkenés érzékelhető. A kínálat viszont 10 százalékkal bővült ebben az időszakban. Jelenleg már több mint 114 ezer eladó lakás- és házhirdetésből válogathatnak a vevők.

A közepes állapotúként eladásra kínált, azaz többségében nagyobb fenntartási kiadásokkal rendelkező családi házak átlagos négyzeméterára augusztus első hetében 662 ezer forint volt, ami stagnálást jelent a három héttel korábbihoz képest. A hasonló állapotú panel- és téglaépítésű lakások 747 ezer, illetve 890 ezer forint volt, ez szintén majdnem megegyezik a július közepén látott árakkal. A jó állapotú budapesti családi házakat 811 ezer, a paneleket 821 ezer forintos négyzetméterár jellemezte, a téglaépítésű társaikat pedig 1,03 millió forintért kínálták eladásra.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, Fókuszban a megyék című kiadványa szerint, az országos tendenciával ellentétben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élénkült a lakásépítési kedv 2022 I. negyedévében. Hogy milyen házakat vásárolnak itt, és hogyan alakulnak az árak, azt a Helló Vidék részletezi, akik időszakosan megvizsgálják a vidéki ingatlanpiacot is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem