25 °C Budapest
Europe, Hungary, Budapest Area, 2018: View Of Traffic Jam On Main Road

Ismét felvirágozhatnak ezek a kerületek Budapesten: tömegek akarnak majd újra ideköltözni?

2021. december 2. 18:29

A fővárosban közlekedő gépjárművek száma folyamatosan emelkedik és az ezzel együtt járó lég- és zajszennyezés, forgalomnövekedés, parkolásra használt közterületek bővülése jelentősen rontják a budapesti lakosok életminőségét. A parkolási lehetőségek csökkentése és a tágabb értelemben vett forgalomcsillapítás ezen a helyzeten változtathatna és áttételesen ugyan, de az ingatlanpiacon is éreztethetné jótékony hatását. Január elsejétől a VII. kerületben is elindul az átmenő gépjárműforgalom csökkentését célzó kizárólagos lakossági parkolás, ennek kapcsán az OTP Ingatlanpont az autózás visszaszorításának lehetséges hatásait vizsgálja a korábbi évek példáin keresztül.

A KSH statisztikái alapján 2020. december 31-én közel 700 ezer személygépjármű szelte a főváros útjait és számuk 2012 óta folyamatosan növekszik.1 Egy nemzetközi felmérés adatai alapján, bár 2020-ban jelentősen javult a helyzet, amiben feltételezhetően a koronavírus járvány is közrejátszott, éves szinten így is átlagosan 54 órát, azaz több mint két napot töltöttek a budapesti sofőrök forgalmi dugóban.

A növekvő gépjárműforgalom és az ezzel kéz a kézben járó környezetszennyezés és gépjárművek által elfoglalt közterület – ami korábban sok esetben zöldterület volt – egyértelműen rontja az ottlakók életminőségét, ezért a helyzet kezelésére már számos próbálkozás történt. A belvárosi kerületek (V., VI., VII., illetve a XIII. kerület újlipótvárosi része) tavaly év elején fogtak bele a parkolási helyzet rendezésébe. Terézvárosban 2021 augusztusától a parkolóhelyek harmadát bizonyos napszakokban csak a helyi lakosok használhatják és január elsejétől Erzsébetvárosban is hasonló módon indul el - kísérleti jelleggel - a parkolás reformja.

Az elmúlt másfél évet vizsgálva elmondhatjuk, hogy rájárt a rúd a bulinegyed és a szűken értelmezett belváros ingatlanpiacára. Első pillantásra a parkolóhelyek számának csökkenése is azt eredményezheti, hogy a befektetési célú vásárlóknak még egy szempontot figyelembe kell venniük az ingatlanvásárlásnál. Ugyanakkor azzal, hogy csökken a kerület átmenő gépjárműforgalma, az itt lakók számára élhetőbbé válik a környezet és ez az ingatlanok iránti keresletre is kihatással lehet

– mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. A parkolási lehetőségek korlátozásának hatása önmagában nehezen számszerűsíthető, azonban több folyamatot is elindíthat az ingatlanpiacon. Arra valószínűleg még várni kell, hogy az agglomerációból ismét nagy számban a belső kerületekbe áramoljanak az otthonkeresők, de a csökkenő forgalom azok számára, akiket kifejezetten a közlekedés riasztott el a belvárosi léttől, olyan változás, ami újra vonzóvá teheti az érintett kerületeket. A közterületi parkolási lehetőségek korlátozása a garázsok piacát is felpezsdítheti, növekvő keresletet és emelkedő árakat eredményezve. Különösen igaz lehet ez a belvárosban, ahol a garázsok eleve korlátozott számban állnak rendelkezésre.

Belvárosi ingatlanpiaci körkép

A belvárosi kerületek ingatlanpiacának éves változásait vizsgálva (2020. III. negyedév és 2021. III. negyedév között) vegyes kép bontakozik ki. Míg az V. kerületben éves szinten 8 százalékkal, a VI. kerületben pedig 1 százalékkal növekedett az átlagár, addig a VII. kerületben 4 százalékos a csökkenés. A NAV forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérkép legfrissebb adatai alapján továbbra is az V. kerület vezeti az árrangsort, átlépve az egymillió forintos határt (1014 ezer Ft/m2), a VI. kerületben az átlagos négyzetméterár 806 ezer forint, míg a VII. kerületben 714 ezer forint.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Hosszú távon vizsgálva a lehetséges következményeket és ciklikus piaci működést feltételezve, azaz, hogy a kertvárosok után ismét a belső kerületek kerülnek a figyelem középpontjába, elképzelhető, hogy a mostaninál élhetőbb környezet miatt még tovább növekedhet a belvárosi ingatlanok iránti kereslet és ezzel párhuzamosan a lakások ára is tovább emelkedhet. Természetesen a gépjárműforgalom korlátozása és ennek következtében az élhetőbb környezet mellett továbbra is nagyon sok a kérdőjel azzal kapcsolatban, hogy mit hoz a jövő a pesti belváros számára, hiszen a turizmus újraéledése egyelőre még várat magára.

Akinek már sikerült

Arra, hogy a szűkebb és tágabb értelemben vett forgalomcsökkentés, a gyalogos, kerékpáros forgalom erősítése, a tömegközlekedés előtérbe helyezése, a terület funkcióváltása hogyan befolyásolja az érintett ingatlanok értékét, számos példa áll már rendelkezése a fővárosban is.

„Ott, ahol csökken vagy akár teljesen meg is szűnik a gépjárműforgalom, néhány év alatt az ingatlanárak növekedése figyelhető meg. Ez a folyamat játszódott le a mára szinte etalonná vált II. kerületi Lövőház utcában, vagy a XI. kerületi Bartók Béla úton, a pesti oldalon pedig példaként említhető a IX. kerületi Mester utca vagy a józsefvárosi Corvin negyed. Egy adott utca részleges vagy teljes lezárása és közösségi térré alakítása a tapasztalatok alapján a környező utcák keresettségét is növelheti” – tette hozzá Valkó Dávid.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 24. vasárnap
Eszter, Eliza
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 24. 16:05