Egyre élesebb vita alakult ki a tiszaörsi fürdő jövője körül, miután az önkormányzat visszavette az üzemeltetést a korábbi bérlőtől.
Elsősorban a felújítások pörgetik az építőanyag-kereskedések forgalmát, az állami támogatások hatására bővült minden korábbinál nagyobb mértékben a tetőfedéshez és újabban a kertépítéshez szükséges anyagok iránti kereslet. - számolt be róla pénteken a Világgazdaság.
Csaknem 22 százalékkal nőtt az első fél évben és ezáltal megközelíti a 43 milliárd forintot az egyik építőanyag-kereskedelmi hálózat, az ÚjHáz Centrum összforgalma - tájékoztatta a gazdasági napilapot a társaság vezérigazgatója, Rázsóné Szórády Csilla.
A növekedés mértéke jelentős, de a hálózat történetében nem számít extrémnek - tette hozzá -, hasonló eredményre korábban is volt már példa. Az idei év sajátossága a lakásfelújítási kedv élénküléséből fakad, az állami támogatást láthatóan sokan igyekeznek kihasználni, és a segítségével megvalósítani olyan költséges beruházásokat is, mint a tető felújítása. A tetőfedéshez szükséges anyagokból átlagon felüli, 29,5 százalékos mennyiségi növekedést értek el a hálózathoz tartozó kereskedések.
Tetőfelújításhoz az idén 5-10 százalékkal drágábban lehet bevásárolni, mint tavaly. A beton és kerámiacserép iránt markánsan megnövekedett a kereslet, olyannyira, hogy a gyárak kezdik elérni a maximális gyártási kapacitást, miközben a színezőanyagokból európai szintű hiány körvonalazódik - közölte a vállalkozás vezérigazgatója.
Kiugró forgalmat mutatnak a kertépítéshez kapcsolódó termékek, szintén az állami támogatások élénkítő hatásának eredményeként. A kereslet klasszikusan a térkövekre irányul, a legnagyobb mennyiségben ezek fogynak, továbbá erősen, az első fél évben 23 százalékkal nőtt az előre gyártott kerítéselemek iránti kereslet is. A kertépítés szezonja klasszikusan az ősz, vagyis várható, hogy a következő hónapokban még tovább nő a forgalom, a térkő esetében ráadásul nem kell a korábbinál hosszabb szállítási határidővel számolni.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A piaci folyamatok nyomán a hajdani egy-két hetes szállítási határidő erősen megnyúlt, a rendelések visszaigazolása a cserép színétől, típusától függően már négy-tizenkét hét, a gyártók ugyanis nem tudják, mikor és milyen színű festéket kapnak a beszállítóktól.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








