Iránykereséssel nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Március közepén jelentkezett minden idők 5. legnagyobb lottónyereményének tulajdonosa. A szerencsés játékos a 2020. decemberi sorsoláson 3,959 milliárd forinttal lett gazdagabb, és bevallása szerint az összegből egyebek mellett ingatlanvásárlásra is fordít. Szakértők a 2019-es és 2020-as, a NAV forgalmi adatai alapján azt vizsgálják meg, hogy mire lenne elég a közel négymilliárd forintos nyeremény, amennyiben azt teljes egészében ingatlanokba fektetné a nyertes.
2, 19, 27, 29, 86: ez az öt szám decemberben 3,959 milliárd forintot ért a lottón. A szerencsés játékos március közepén jelentkezett az ötöslottó történetének 5. legmagasabb nyereményéért, ami első hallásra talán felfoghatatlanul magas összegnek tűnik, de az ingatlanpiacon közel négymilliárd forint sem elég mindenre. A legfrissebb és a 2019-es OTP Lakóingatlan Értéktérkép adatainak összevetésével képet kaphatunk arról, hogy mekkora ingatlanvagyonra tehetne szert valaki ebből az összegből és kísérletet tehetünk annak vizsgálatára is, hogy a koronavírus járvány és az ingatlanpiac év végi megtorpanása mennyire befolyásolta a közel négymilliárd forintos lottófőnyeremény vásárlóerejét egy év alatt (a 2019 teljes évre vonatkozó, míg 2020 esetében az eddig beérkezett NAV forgalmi adatok alapján).
"A 2020-as év vonatkozásában még nem rendelkezünk végleges adatokkal és bár településenként, valamint ingatlantípusonként is megfigyelhetőek elmozdulások, azt elmondhatjuk, hogy a koronavírus járvány és az ingatlanpiaci megtorpanás sem befolyásolta alapvetően a lottójátékos ingatlanpiaci lehetőségeit" - mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.
Átlagosan 125 fővárosi lakás...
A budapesti átlagár 635 ezerről 653 ezer forintra változott, így a számoláshoz egy 50 négyzetméteres lakást alapul véve 2019-ben 126, míg a 2020-as adatok alapján valamivel kevesebb, 123 fővárosi lakást vásárolhatnánk a nyereményből.
A főváros legexkluzívabb kerületeit vizsgálva, az V. kerületben 2019-ben és 2020-ban is 80 (az ország jelenleg legdrágább irányítószám-körzetében, a 1056-osban pedig csak 75) darab 50 négyzetméteres lakást vásárolhatnánk, az I. kerületben viszont 98 helyett tavaly már csak 96 lakásra lenne elég a lottófőnyeremény. Az OTP Lakóingatlan Értéktérkép adatai alapján 2020-ban az árváltozás az olcsóbb, kevésbé frekventált fővárosi kerületek esetében egyértelműen pozitív előjelű volt, így ezeken a környékeken szinte mindenhol kevesebb lakást vásárolhatnánk 2019-hez képest. A legnagyobb változás a X. (163 helyett 148), XVII. (173 helyett 159) és XX. (187 helyett 174) kerületben figyelhető meg.
Nógrád megyében 349 ház...
Ha egy megyére fókuszálunk és célunk a lehető legtöbb ingatlan megvásárlása, akkor Nógrád megye lenne a legjobb választás. Itt az átlagárak emelkedésének ellenére is 349 darab 100 négyzetméteres házat vehetnénk, közel hatszor annyit, mint Budapesten vagy három és félszer annyit, mint Győr-Moson-Sopron megyében.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Csak a községi jogállású településeket vizsgálva Nógrád (570) és Bács-Kiskun megyében (438) vásárolhatnánk meg a legtöbb házat, ráadásul az átlagárak csökkenésének köszönhetően többet is, mint 2019-ben. Ugyanakkor a legrosszabbul Győr-Moson-Sopronban járnánk, ahol csupán 130 házra futná a nyereményből, ami ráadásul 16-tal kevesebb, mint 2019-ben, hiszen az átlagár itt tavaly is látványosan emelkedett.
Salgótarjánban közel 600 lakás megvásárlására elég 4 milliárd forint
Az OTP Lakóingatlan Értéktérkép adatai alapján a megyeszékhelyek közül Salgótarján drágult tavaly a legnagyobb mértékben, azonban még így is itt vásárolhatnánk meg a legtöbb, 594 darab 50 négyzetméteres lakást a 4 milliárd forintos nyereményből.
A több éve tartó áremelkedés ellenére is a legolcsóbb nagyvárosok közé tartozó Miskolcon 337, Békéscsabán 330, míg Szolnokon 303 lakásból álló ingatlanbirodalmat építhetnénk. A jelenleg legdrágábbnak számító Debrecenben, Székesfehérváron és Veszprémben pedig egységesen nagyjából 190 lakást vásárolhatnánk, mindenhol valamivel kevesebbet, mint 2019-ben.
KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső ÖTÖSLOTTÓ aloldalunkon
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)