Nagy bajban az egyszülős családok: regetegen kérnek segítséget

2021. március 5. 09:02

A szigorítások bejelentése óta megugrott a telefonok és e-mailek száma az Egyszülős Központban - számolt be a szervezet vezetője. Sokan adományért fordulnak hozzájuk, de vannak olyanok is, akik azért, mert elveszítették az állásukat.

A koronavírus-járvány kezdete óta érezhetően megnőtt az Egyszülős Központhoz fordulók száma. A korábban szokásosnak számító jogi segítségnyújtáson, vagy a gyerekek korrepetálásán túl azonban egyre többen várnak segítséget az álláskeresésében, hiszen akik elveszítik a munkájukat, muszáj, hogy minél hamarabb újat találjanak. Nagy Anna, a központ vezetője az InfoRádiónak arról beszélt, a pszichológiai segítségnyújtás mellett az adományok (élelmiszer, gyermekeknek például laptop) iránti érdeklődés is erősödött.

A legújabb szigorítások csütörtöki bejelentését követően érezhetően megugrott az Egyszülős Központhoz beérkező telefonok és e-mailek száma, amiben további segítséget kérnek a szülők. Nagy Anna emlékeztetett, a zárlat őket is hasonlóképp érinti, ezért gyermekfelügyeletben nem tudnak sajnálatosan segíteni, ugyanakkor várhatóan az óvodákban és az iskolákban, a korábbiakhoz hasonlóan, lesz ügyelet. A mostani alkalommal annyiban talán kedvezőbb a helyzet, hogy a vakcináción átesett nagyszülők is besegíthetnek a gyermekfelügyeletben - emelte ki.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 5. 18:29