0 °C Budapest

Olcsóbbak lettek az albérletek Budapesten: egyelőre ennyi az annyi

2021. február 2. 15:03

Még olcsóbbak lettek a kiadó lakások, de nem mindenhol - Budapesten majdnem minden tizedik ingatlan kiadó volt 2020-ban. Az országos lakbérindex szerint tavaly decemberben 11 százalékkal olcsóbban lehetett kivenni egy-egy albérletet. Budapesten éves szinten több mint 14 százalékkal csökkentek az albérletárak, míg Pest megyében jóval visszafogottabb, 2,6 százalékos volt a visszaesés. Bár az ország nagyobb részén szintén csökkenés következett be, az észak-magyarországi és észak-alföldi térségben lévő albérletek kivételek: ezeknek a bérleti díja 3,6, illetve 1,4 százalékkal nőtt.

Még lejjebb ereszkedett a kiadó lakások bérleti díja a múlt év utolsó hónapjában - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindexből, amely több mint 80 ezer hirdetés adatai alapján bemutatja azt is, hogy 2020-ban a fővárosi kerületekben a lakásállományhoz képest mennyi volt a kiadó lakások aránya az ingatlanhirdetési portálon. Decemberben az országos albérletárak 1,3 százalékkal mérséklődtek novemberhez képest, az egy évvel korábbi bérleti díjakkal összehasonlítva pedig 11 százalékos volt a csökkenés.

Csökkenés, kivételekkel

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az adatokat értékelve azt mondta: “December volt sorrendben az ötödik hónap, amikor csökkent az országos lakbérindex, és a fővárost sújtja legjobban az albérletpiaci keresletcsökkenés. Éves szinten a fővárosi albérletárak 14,3 százalékkal estek vissza. Pest megyében viszont csak 2,6 százalékkal.  Az eltérés részben azzal magyarázható, hogy a fővárosi albérletáresés jóval magasabbról indult, és a befektetőknek folyamatosan alkalmazkodniuk kell a koronavírus okozta helyzethez és a külföldi turisták hiányához. Pest megyében nem volt korábban olyan mértékű áremelkedés, ráadásul a kínálat is szűkösebb volt."

A szakember hozzátette: “Az ország nagy részében szintén csökkentek a bérleti díjak. Ezzel szemben az észak-magyarországi és észak-alföldi városokban található albérletek drágulást mutattak éves szinten: előbbiek 3,6, utóbbiak 1,4 százalékkal kerültek többe."

Mekkora a fővárosi “albérlettorta"?

Az ingatlan.com adataiból kiderül az is, hogy tavaly az összes budapesti lakás 9 százalékát hirdették kiadásra, ám a kerületek között hatalmas különbségek voltak. 2020-ban majdnem 925 ezer lakóingatlan szerepelt a nyilvántartásban, amiből több mint 80 ezer megjelent kiadóként az ingatlan.com oldalán a tulajdonosok és ingatlanközvetítők kínálatában. (A kiadóként meghirdetett ingatlanok aránya nem a hirdetések számából lett kalkulálva, hanem az ingatlan.com csoportosított nézete alapján, ahol a hirdetések ingatlanonkénti csoportosításban látszanak.)

Az V., a VI. és a VII. kerületben az összes lakás 21-30 százalékára kerestek bérlőt a tulajdonosok. Jelentős - 11-16 százalékos volt - az albérletek aránya az I., a II., a VIII., a IX. és a XIII. kerületben is. A legnagyobb arányban az V. kerületben adták ki a lakásokat: itt az összes lakás 30 százaléka jelent meg tavaly kiadó ingatlanként az ingatlan.com-on.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,54 százalékos THM-el, és havi 129 100 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 9,12% a THM; a Raiffeisen Banknál 9,37%; az MKB Banknál 9,39%,  a Takarékbanknál pedig 9,53%; míg az UniCredit Banknál 9,7%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni az OTP Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A többi budapesti városrészben ugyanakkor 10 százalék alatt maradt a kiadó lakások aránya. A külső kerületben pedig sokkal szűkebb a kínálat, mivel az összes lakás alig 2-3 százalékát hirdették meg kiadásra 2020-ban.

Az a tény, hogy tavaly majdnem minden harmadik belvárosi lakást kiadásra hirdettek meg az ingatlan.com-on, részben nem meglepő, mivel a KSH adatai alapján 2019-ben a vevők 30 százaléka külföldi volt a belső kerületekben, illetve 2015 és 2019 között a fővárosi lakásvásárlók 30-40 százaléka befektetési céllal keresett ingatlant

- értékelte az adatokat Balogh László.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. január 30. hétfő
Martina, Gerda
5. hét
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?