Az újonnan kiadott energetikai tanúsítványok száma meghaladta a 6300-at - közölte a minisztérium.
Bár a 2020 a hullámvasutazás éve volt, akadtak érdekes rekordok a lakáspiacon. Tavaly a legolcsóbb ház 300 ezer forintért kereste a gazdáját, a legdrágább eladott panellakás pedig a Balaton partján kelt el 74 millió forintért.
Rendhagyó év volt a 2020-as, a koronavírus-járvány teljesen átalakította a mindennapokat, a gazdaság különböző területeit, így a lakáspiacot is. Az ingatlan.com friss összefoglalójában a legérdekesebb tavalyi eseményeket gyűjtötte csokorba.
Panel, négyzetméterenként majdnem 1 millióért
Meglepő lehet, de a legdrágább panellakást nem a fővárosban adták el, hanem a Balaton partján. Egy, a siófoki Aranyparton lévő, felújított vízparti panelépület harmadik emeletén lévő 79 négyzetméteres lakást az egyik siófoki ingatlaniroda hirdette meg, a vevő pedig 74 millió forintot, azaz négyzetméterenként majdnem 1 millió forintot adott érte. A panelpiacon extrém magas árat magyarázza, hogy a lakásnak van egy 40 négyzetméteres terasza, a háznak pedig közvetlen kijárata van a strandra.
Andrássy úti palota 5,84 milliárdért
Az ország legdrágább ingatlana egy Andrássy úti palota, a 2000 négyzetméteres luxusfelszereltségű lakótér, egy több mint 1000 négyzetméteres telken található. A tulajdonost képviselő ingatlanközvetítő közel 6 milliárd forintért hirdette meg tavaly és egyelőre még nem kelt el.
Házat és lakást pár 100 ezerért
A legolcsóbb ingatlanok ligájában a házak között a csúcstartó egy, a Borsod megyei Négyes településen található romos vályogház. A Tiszától 8 kilométeres távolságra lévő, 60 négyzetméteres, másfél szobás ingatlanért és a hozzá tartozó 600 négyzetméteres telket 300 ezer forintos áron dobta piacra a tulajdonosa.
Négyesi ház 300 ezerért
Ennek a dupláját, azaz 600 ezer forintot kért a hirdető 2020 legolcsóbb lakásáért, amely Salgótarjánban található, és még mindig eladó. A 48 négyzetméteres, 1+2 félszobás, teljesen üres ingatlanból még a fűtőtestek is hiányoznak, így a következő tulajdonosa kedve szerint újíthatja fel.
Rekord az albérleteknél
Tavaly összesen több mint 540 ezer hirdetést adtak fel a magánszemélyek és ingatlanközvetítők a hirdetési portálon. Az eladó lakások piacán 430 ezer új hirdetés jelent meg, ami a koronavírusnak köszönhetően nem számít rekordnak, az albérletpiac viszont csúcsot ért el.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A külföldi turisták elmaradása miatt rengeteg korábban rövid távra kiadott lakásba kerestek bérlőt a tulajdonosok. Ennek eredményeként tavaly több mint 115 ezer friss ajánlat jelent meg a hirdetési portálon, ami soha nem látott rekordot jelent.
Eladások, expressz üzemmódban
A megtorpanó piacon a korábbinál hosszabb időbe telt egy lakás vagy ház értékesítéséhez, a leggyorsabb eladások mégis egy napon belül megtörténtek. A fővárosban egy XXIII. kerületi 200 négyzetméteres, felújítandó családi házat hirdetett meg tulajdonosa a portálon tavaly májusban 38,9 millió forintért, és kevesebb mint egy nap alatt értékesítette az ingatlant.
A fővároson kívüli kínálatból egy hajdúböszörményi családi házat adtak el a leggyorsabban. A 110 négyzetméteres, 3 szobás házért 37 millió forintot szeretett volna kapni a gazdája. Ez olyan kedvező ár volt, hogy az egyik júniusi délután feladott hirdetésre másnap 30 percenként jöttek a vevőjelöltek, egyikük pedig meg is vásárolta.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/01/1579873308-2mJ5kC6my_md.jpg)