A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak.
Újraindul a fővárosi lakásrezsi-támogatás, amely július elsejétől, szerdától igényelhető postán vagy a kerületi önkormányzatok ügyfélszolgálati irodáin - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
A közlemény szerint a távhő-, a víz-, a csatorna- és a szemétszállítási díj megfizetését segítő, éves szinten 24 ezer forintos támogatásra azok a budapesti háztartások jogosultak, amelyek - szociálisan rászoruló vagy fogyatékossággal élő - védendő fogyasztónak minősülnek, és igazolják a védendő áram- vagy gázfogyasztói nyilvántartásba vételüket vagy annak kezdeményezését.
A védendő áram- és gázfogyasztók körének bővítése pedig a szolgáltatásból való kikapcsolás megelőzését segíti elő - tették hozzá.
A jogosultság megállapítását, a támogatás folyósítását és az egyéb adminisztratív feladatokat a Hálózat Alapítvány végzi - írták.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







