Péntek délelőtt több fontos funkció akadozott a Revolutnál:
A rendőrség hivatalos honlapján több fényképet is közzétett szerda este arról a férfiról, aki kedden, a délutáni órákban rabolt ki egy bankot a pécsi Komlói úton.
Az elkövető szájmaszkkal az arcán ment be az egyik külvárosi takarékszövetkezeti fiókba, ahol közölte, hogy fegyver van nála, és pénzt követel. Miután megkapta a pénzt, a férfi elmenekült a helyszínről, ám a biztonsági kamera felvette őt, így a rendőrök most a felvételek alapján próbálnak meg a bankrabló nyomára bukkanni - számolt be róla ma az Index.
Ugyanezt a bankfiókot egyébként tavaly novemberben is kirabolták: akkor egy 60-65 év körüli, vélhetően sántító férfi volt a tettes, aki szintén szájmaszkkal az arcán ment be az épületbe, és egy papírlapot rakott le az asztalra, amelyen az állt, hogy fegyver van nála, és pénzt követel. Az akkori eset során sem sérült meg senki.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság azt kéri, hogy aki a fenti képeken látható férfit felismeri, tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, értesítse őket az ismert telefonszámok bármelyikén.
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







