A 16-24 évesek az ország helyzetével kapcsolatban is bizakodóbbak, mint három évvel ezelőtt.
Az, hogy ki mennyire elégedett az életével, viszonylag szubjktív adat, azonban sok azonos nemzethez tartozó ember véleménye már érdekes lehet: az egész ország hangulatáról árulkodik, és fontos kiindulási pont lehet a kutatóknak. Most kiderült például, hogy a magyaroknál nem sok elégedetlenebb nép van a világon.
Az OECD országok körében végzett elégedettségi felmérés arra a kérdésre keresi a választ, hogy a lakosság milyen mértékben van kibékülve saját helyzetével. És ugyan viszonylag egy szubjektív adatsorról van szó, mégis sokat elárul az egyes országok helyzetéről, megtudhatjuk belőle, miképp értékelik saját helyzetüket az ott élő emberek.
A kérdés, melyet a vizsgálatot végzők bizonyos időközönként feltesznek a résztvevők körében, nagyjából így hangzik: Értékelje a saját életével kapcsolatos általános elégedettségét egy 0-10-ig tartó skálán: Képzeljen el egy 10 fokos létrát, ahol a 0. szint jelzi a lehető legnyomorúságosabb életet, amit csak el tud képzelni magának, a legfelső, a 10. fok pedig a lehető legjobb életminőséget jelenti. Jelenleg hogy érzi, a létra hányadik fokán áll?
Összesen mintegy 150 országban végezték el a felmérést közös kérdőív alapján, az eredményeket pedig az alábbi chart-on jelenítettük meg:
Amint a fenti ábrán is jól látszik, az 5 legelégedettebb ország Finnország (7,75), Dánia (7,6), Norvégia (7,6), Izland (7,5), és Hollandia (7,5), Magyarország (5,75) a 34. helyen van Törökország, Görögország és Portugália előtt.
2007 vs. 2017
Ez a két adatsor, a 2006-2007-es és a 2016-2017-es azért is érdekes így egymás mellett, mert az egyik felmérés még a 2008-as válság előtt készült, a másik pedig közel egy évtizeddel utána. Kiderül belőle, hogy az egyes országok lakói miképp értékelték saját életüket előtte, illetve utána.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ezen kívül érdemes még megnézni a nagy kilengéseket, azaz azokat az országokat, ahol a többiekhez viszonyítva sokat emelkedett vagy éppen csökkent az általános elégedettség. Jól Látszik, hogy az OECD országok átlaga lényegében nem változott, 6,58 pontról 6,66-ra emelkedett. Nagy kilengést produkált azonban Spanyolország, ahol 0,85 pontot esett az elégedettség, Görögországban pedig még ennél is nagyobbat zuhant, 1,1 pontot.
Szlovákiában azonban 10 év alatt sokkal elégedettebbek az emberek, csaknem 1 egész pontot emelkedett a mutató, de Lettországban még ennél is többet, 1,25 pontot. Magyarországon 2007-ről 2017-re emelkedett az általános elégedettség szintje: 5,1-ről 5,75 pontra.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






