Hol élnek a legelégedettebb magyarok? Térképre került az anyagi és egészségi elégedettség. Mutatjuk!
Február 14-én a szerelmeseket ünnepeljük, és szép dolog is a szerelem, viszont nehezen mérhető. A házasságkötések számáról azonban vannak pontos adataink: 2012-től egyre több magyar szerelmes járul az oltár - vagy legalábbis az anyakönyvvezető - elé, és köti össze életét. A szerelmesek ünnepén az Eurostat is megvizsgálta, hogy Európa egyes országaiban mekkora a házasulási kedv. Az összehasonlításból az derült ki, hogy Magyarország a középmezőnyben van, 1000 főre 5,2 házasságkötés jutott 2018-ban. Így még mindig az uniós átlag (4,4) felett teljesítünk, viszont a szlovákok, románok, osztrákok előttünk járnak.
2018-ban az Európai Unió országai közül Ciprusban volt a legmagasabb az 1000 főre vetített házasságkötések száma: 7,8 darab. Romániában ez az arány 7,4, Litvániában 7, Lettországban pedig 6,8. A vizsgált országok közül Albániában - amely azonban nem tagja az EU-nak - a legmagasabb a házasságot kötöttek aránya: 8,1 esküvő jutott ezer lakosra 2018-ban.
Magyarországon ezer lakosra 5,2 házasság jutott 2018-ban, csakúgy, mint a szerbeknél. Ezzel előzzük a cseheket (5,1), lengyeleket (5,1), észteket (5), svédeket (5), németeket (4,9), horvátokat (4,9), de Montenegró (5,3), Ausztria (5,3), Ukrajna (5,4), Dánia (5,6) és Szlovákia (5,7) előttünk jár.
A ezer főre jutó házasságkötések száma Luxemburgban volt a legkevesebb: 3,1. Olaszországban (3,2), Portugáliában (3,4), Szlovéniában (3,5), Franciaországban (3,5), Spanyolországban (3,5) is nagyon kicsi a hajlandóság az oltár elé járulás terén. Az EU-s átlag 4,4 ezer lakosra számítva éves szinten.
Házasodik a magyar
A KSH-nak az 1900-as évekig visszamenőleg vannak adatai a megkötött házasságok számáról ezer lakosra vetítve, bár éves szinten csak az 50-es évektől kezdték adatolni az oltár elé járulást. Az adatokból az tűnik ki, hogy a házasulási kedv az 50-es évek közepéig elég ingadozó volt, aztán csökkenésbe kezdett 1957-ben, az esés 1962-ig tartott. Utána ismét emelkedést mutat a megkötött házasságok száma kisebb visszaesésekkel 1975-ig.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
1975-től viszont az esés meredeken megindult, és bár 82-ben elakadt egy kissé, 1996-ra kevesebb, mint a 75-ös adat (9,9 házasság 1000 főre) felére esett vissza. 2010-ben értük el a mélypontot a 3,6-os értékkel, mely két éven át kitartott, utána viszont emelkedni kezdett. A jelenlegi 5,2-es érték utoljára 1995-ben volt adatolható. Kérdés, meddig tart még ez az emelkedés?
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







