Az 1931-ben épült ház nemcsak prémium lokációja miatt számít ritkaságnak, hanem azért is, mert a világhírű Napraforgó utcai kísérleti lakótelep egyik ikonikus épülete.
Jövőre az újépítésű lakások piacán további áremelkedés várható, részben az 5 százalékos áfakulcs kivezetése, továbbá a szűkülő kínálat és az emelkedő építőipari árak miatt - közölte az Otthon Centrum csütörtökön.
Az új lakás vásárlására vonatkozó áfakulcs 2020. január 1-től ismét 27 százalékra emelkedik, ennek hatására az utóbbi időszakban érzékelhetően csökkent az elkezdett lakásépítési projektek száma, az újépítésű lakások száma pedig harmadával esett vissza.
Az Otthon Centrum harmadik negyedéves statisztikái szerint, az új lakások négyzetméterárai egy év alatt több mint 15 százalékkal nőttek és ez a trend alapvetően a jövőben sem fog megváltozni. Megjegyezték, hogy Budapesten az áremelkedés üteme általában lassult, viszont a legfelkapottabb belvárosi (VII., IX.) kerületekben az árszint 5-10 százalékkal tovább nőtt vagy megmaradt a korábbi szinten, például a XI. kerületben.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy az év végéig számtalan fejlesztő kínál rendkívüli kedvezményeket azoknak, akik még idén lekötik a lakásukat. Minél nagyobb előrefizetést vállalnak a vevők, annál nagyobb a kedvezmény mértéke, amely lehet 5-10 százalékos, de nem ritka a 15 százalékos árcsökkentés sem. A csökkentés mértékét befolyásolja egyebek mellett a lakás mérete és az is, hogy a fővároson belül melyik kerületben található. Azok számára, akik a következő egy-két évben lakásvásárlást terveznek, érdemes megfontolniuk a fejlesztők kínálta "last minute" kedvezményeket és a hátralévő hetekben lekötni a lakásaikat - olvasható az Otthon Centrum közleményében.
Végveszélyben hazánk egyik legnépszerűbb tava: mihamarabbi beavatkozás kell, hogy ne tűnjön el a víz
Bár a kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született a Velencei-tó ügyében, ezek mindegyike komoly anyagi, jogi és környezetvédelmi akadályokba ütközik.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







