Kiadták a figyelmeztetést: megszállják a rendőrök ezeket a területeket

2019. október 24. 21:02

Fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani a közutakon és a temetők környékén a közelgő mindenszentek és halottak napja idején, a rendőrség a polgárőrséggel közösen országszerte segíti a temetőkbe látogatók közlekedését.

Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője csütörtökön a budapesti Fiumei úti sírkertben tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy aki teheti, ne a hétvégén, hanem már hét közben látogasson ki a temetőbe, mert akkor várhatóan kevesebben lesznek, és kisebb lesz a forgalom a közutakon.

A temetők környékén a rendőrök elsősorban a forgalmat segítik majd, de a szabálytalanul közlekedőkkel szemben is fellépnek. Az ezredes arra kérte az autósokat, figyeljenek oda a temetők környékén kialakított ideiglenes forgalmi rendre. A rendőrség fokozott óvatosságra kéri az emlékezőket, és azt javasolja, lehetőség szerint úgy tervezzék a temetőlátogatást, hogy még sötétedés előtt hazaérjenek.

Varga Balázs, az ORFK bűnmegelőzési osztályának kiemelt főreferense felhívta a figyelmet arra, hogy az őrizetlenül hagyott vagyontárgyak - kerékpárok, csomagok, táskák - "könnyű prédát" jelentenek. Arra kérte a temetőkbe látogatókat, hogy fokozottan figyeljenek az idős emberekre is, akik kevésbé képesek vigyázni értékeikre.

Arra figyelmeztetett, hogy a zsúfolt közlekedési eszközökön is fokozottan figyeljünk értékeinkre. Fontosnak nevezte továbbá, hogy ne hagyjunk az autó utasterében csomagot, iratot, azt rakjuk a csomagtartóba, ha kell, vigyük magunkkal. Kiemelte, hogy az őrizetlenül hagyott, üres lakások védelméről is gondoskodni kell. A rendőrség civil ruhás nyomozói a temetők környékén látnak majd el szolgálatot.

Csonka Nándor, az Országos Polgárőr Szövetség sajtófőnöke arról számolt be, hogy a polgárőrség - az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően - fokozott szolgálatot tart a temetők környékén, ezekben a napokban több ezer polgárőr lesz szolgálatban országszerte. A rendőrség stratégiai partnereként elsősorban a temetők balesetmentes megközelítésére, a parkolók biztonságára és a látogatókra figyelnek majd.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Kárpáti Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgató-helyettese felidézte: 2016 májusában vették át a Fiumei úti sírkert és a Salgótarján utcai zsidó temető kezelését, és kiemelt feladatnak tartják a temetők biztonságának erősítését. Azt mondta, amióta az intézet üzemelteti a sírparkot, a szokásos temetői lopások, incidensek "szinte elképzelhetetlenek".

Szólt arról is, hogy a temetőkben folyamatos lesz a járőrözés, így reményeik szerint biztonságos körülmények között tudják leróni kegyeletüket a temetőbe kilátogatók. A Fiumei úti temetőbe október 27-e és november 4-e között ingyenesen lehet gépjárművel behajtani.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 6. 18:31