Csilla éveken át spórolt, hogy saját otthona lehessen, ám a XIII. kerületi lakás megvásárlása után kiderült: hiába fizetett ki 33 millió forintot.
A kutyatartás csaknem negyedével csökkenti a bármely okból bekövetkező halálozás kockázatát - derült ki egy új metaanalízisből, amelyet az Amerikai Szív Társaság folyóiratában publikáltak a kutatók.
A szakemberek tíz tanulmányt feldolgozva elemezték több mint 3,8 millió 18 éves, vagy annál idősebb páciens adatait. A tanulmányok közül kilenc hasonlította össze a bármely okból bekövetkező halálozás arányát kutyatartók és kutyát nem tartók között, és négy tanulmány vetette össze a szív- és érrendszeri megbetegedések okozta halálozás arányát a két csoport között - írja a MedicalXpress egészségügyi portál. Az eredmények szerint a kutyátlanokhoz képest a kutyatartók körében
"Korábbi tanulmányok kapcsolatot mutattak ki a kutyatartás és a fokozott fizikai aktivitás, az alacsonyabb vérnyomás és a jobb koleszterinszint között" - mondta Caroline Kramer, a Torontói Egyetem munkatársa. Hozzátette: "mindezek fényében várható volt annak kimutatása, hogy a kutyatartók hosszabb ideig éltek és esetükben alacsonyabb volt a kardiovaszkuláris halálozás kockázata".
A szakember szerint a következő lépés annak vizsgálata lesz, hogy milyen hatással van az ember szív- és érrendszerére egy kutya örökbefogadása, illetve, hogy a kutyatartásnak milyen jótékony szociális és pszichológiai hatásai vannak. A Circulation: Cardiovascular Quality and Outcomes című folyóiratban egy másik tanulmány is megjelent a témában, olyan 40 és 85 éves kor közötti svéd állampolgárok adatait elemezve, akik szívrohamon vagy sztrókon estek át 2001-2002 között.
Az eredmények szerint a szívroham miatti kórházi kezelést követően egyedül élő kutyatartók körében 33 százalékkal, a partnerrel vagy gyerekkel élők körében 15 százalékkal volt alacsonyabb a halálozás kockázata, mint a kutya nélküli pácienseknél. A sztrók miatti kórházi kezelést követően egyedül élő kutyatartóknál 27 százalékkal, a partnerrel vagy gyerekkel élőknél 12 százalékkal volt alacsonyabb a halálozás kockázata, mint a kutyátlan pácienseknél.
Végveszélyben hazánk egyik legnépszerűbb tava: mihamarabbi beavatkozás kell, hogy ne tűnjön el a víz
Bár a kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született a Velencei-tó ügyében, ezek mindegyike komoly anyagi, jogi és környezetvédelmi akadályokba ütközik.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







