A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatósággal együttműködve a SPAR azonnal intézkedett a kifogásolt tételek forgalomból történő kivonásáról.
Az élelmiszerpazarlás sohasem látott méreteket öltött: csak mi magyarok 68 kiló ételt dobunk a kukába évente. A pazarlást mihamarabb meg kell állítani, sokat segíthet ebben, ha pontosan tisztában vagyunk, mit mennyi ideig tárulhatunk, és mi az a pont, amikor már meg kell szabadulnunk tőle.
Magyarországon évente kb. 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik. Ennek jelentős hányada - körülbelül harmada - a háztartásokban termelődik. Hazai kutatási eredmények szerint évente ez 68 kg fejenként, amelynek közel fele elkerülhető lett volna - olvasható a Nébih Maradék nélkül oldalán, mely az élelmiszerpazarlásra hívja fel a figyelmet. És tény, ételek kidobása súlyos probléma, melyről folyamatosan beszélni kell.
Hol a határ?
Egy bizonyos ponton túl azonban már nem, hogy nem ajánlott, de egyenesen tilos megenni a hűtőben, kamrában "érlelődő" készételeket. De vajon hol van ez a pont? Az FDA (Food and Drug Administration) szerint a maradékok kifejezetten kényesek az időre, azaz nem feltétlenül álnak el addig, ameddig gondolnánk - derül ki a Huffpost egyik friss cikkéből, amelyben Andrea Casero mikrobiológussal és Guy Crosby élelmiszer-tudóssal fejtették fel a problémát.
Az FDA szerint a főtt maradékot két órával az elkészítés után hűteni vagy fagyasztani kell, és a maradékot a hűtés után négy nappal már feltétlenül el kell fogyasztani vagy ki kell dobni.
Peter Cassell, az FDA sajtóreferense szerint a fent megfogalmazottak "általános ajánlások, melyek a baktériumok növekedési sebességén és a megfelelő tárolás elvein alapszanak."
Bacilusok és a táptalaj
A megszólaltatott szakemberek szerint azért nem ennyire egyszerű és egyértelmű a helyzet: Guy Crosby, hitelesített élelmiszer-tudós, a Harvard T.H. Chan egyetemi docensének magyarázata szerint az az FDA az iránymutatásai túlságosan általánosak.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az alacsonyabb pH-értékű ételek, a paradicsomos szósz vagy a citrompite általában hosszabb ideig elállnak, akár egy hétig is, mivel a savas állapot a baktériumok számára nem a legideálisabb táptalaj. Ellenben a magasabb pH-szintű ételek, a halak vagy a tojás már megfelelő táptalaj, ezért esetükben szigorúan be kel tartani a három napot.
A magas cukortartalmú élelmiszerek, például a sütemények megkötik a vizet, és megakadályozzák a baktériumok és a penész növekedését- éppen ezek az élelmiszerek hűtve tárolandók, légmentesen zárható tartályban akár egy hétig is. Másrészről a magas nedvességtartalmú élelmiszerek, például a főtt húsok és főtt zöldségek még hűtőszekrényben tárolva is hamar romlásnak indulnak. Három napon túl már nem fogyaszthatók biztonsággal.
Alapszabályok
- A biztonságosan és megfelelő tárolás egyik legfontosabb eszköze a tiszta, légmentesen záródó edény, mivel az oxigén elősegítheti a baktériumok szaporodását.
- Ellenőrizd a hűtőszekrény hőmérsékletét, hogy megbizonyosodj, elég hidegen tartja-e az ételeket: az ideális hőmérséklet 1,5-4,5 Celsius fok között van. (A hűtőszekrény hátulja általában hidegebb, mint a az elülső része és az ajtaja - ezt fontos lehet tudni a helyes tárolás szempontjából.)
- Ha bizonytalan vagy, könnyen felejtesz, címkézd fel az élelmiszereket: írd r az edényre az elkészítés dátumát.
- Ha a megmaradt ételek még melegek, akkor csomagold őket több kis edénybe, hogy gyorsabban lehűljenek, így megakadályozhatod a baktériumok elszaporodását bennük.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








