Lelassult ősszel az ingatlanpiaci kereslet, de csak átmenetileg. A kereslet visszaesése nem az összeomlás jele, csak lélegzetvétel.
A 19-29 éves fiatalok 43 százaléka lakik a szüleinél és 57 százalékuk él már önállóan. Utóbbi a felmérés során eddig mért legmagasabb arány. Szintén rekordmagas szintet értek el a családalapítási mutatók: a fiatalok 31 százaléka szerint javultak a családalapítás körülményei, ráadásul 40 százalékuk úgy látja, a jövőben még kedvezőbbé válik a helyzet. A fiatalok túlnyomó része, 80 százaléka pedig stabilnak tartja párkapcsolatát.
Sok fiatal távozott a mamahotelből, azaz elköltöztek a szülői házból. A K&H ifjúsági indexe szerint az idei első negyedévben a 19-29 éves fiatalok 43 százaléka élt a szüleivel együtt. Ez lényeges csökkenést jelent a korábbi időszakhoz képest: felmérés több mint 6 éves történetében a szülőkkel élő fiatalok aránya folyamatosan 48-62 százalék között mozgott. A mostani eredmények alapján viszont 57 százalék él önálló háztartásban, jellemzően a nők és a dolgozó fiatalok.
A válaszadók kevesebb, mint fele (43 százalék) érzi úgy, hogy elegendő ideje van a családjára. A legtöbben (47 százalék) azonban valamivel több időt tartanának ideálisnak. A felmérésből az is kiderült, hogy a párkapcsolatát a megkérdezettek 80 százaléka érzi stabilnak, és mindössze 9 százalékuk látja problémásnak. A fiatalok családalapítási kedve is kedvezően változott az idei első negyedévben. A kutatásból kiderült, hogy az érintett korosztály tagjainak közel harmada - 31 százaléka - pozitív változást tapasztalt a családalapítás körülményeiben.
Azonban a pozitívan gondolkodóknál még mindig többen vannak azok (a válaszadók 34 százaléka és leginkább a budapestiek), akik a körülmények romlásáról számoltak be. Közel ugyanennyi fiatal, 35 százalék, pedig úgy érzi, hogy szerinte nem változott semmi. A fiatalok a jövőt is pozitívan látják: 40 százalék arra számít, hogy a családalapítást meghatározó tényezők javulni fognak a következő egy évben, ami újabb rekordot jelent. 38 százalék látja úgy, hogy jövőre sem változik érdemben a helyzet, míg 22 százalék - főleg a munkanélküliek - kedvezőtlenebb körülményekre számít.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








